Változás pizzafronton: szakítanak az eddigi dobozokkal
Kerek dobozban érkeznek a Pizza Hut vegetáriánus környezetkímélő pizzái. Tesztjelleggel.
Változás pizzafronton: szakítanak az eddigi dobozokkal
Kerek dobozban érkeznek a Pizza Hut vegetáriánus környezetkímélő pizzái. Tesztjelleggel.
Már több a kínai szupergazdag, mint az amerikai
A világ legtehetősebb tíz százalékába tartozók közül a kínaiak száma először haladta meg az amerikaiakét - áll a Credit Suisse tanulmányában.
Trump-orosz összejátszás: már Obama emberei kerültek célkeresztbe
Az amerikai igazságügyi minisztérium kiterjeszti a vizsgálatot a 2016-os elnökválasztási kampányban a Trump kampánycsapata és Oroszország közötti összejátszás elméletének eredetére is - jelentette az NBC televízió volt és jelenlegi tisztségviselőkre hivatkozva.
Megvan, ki nyer a sertéspestissel
Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok sertéshúskivitele a múlt héten, mégpedig annak hatására, hogy a vásárlók növelik tartalékaikat az Ázsia több országában pusztító sertésvész miatt - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Még mondja valaki, hogy a nyugdíjasok nem kőkemények!
Bernie Sanders az amerikai Demokrata Párt 78 éves elnökjelölt-aspiránsa, aki néhány napja szívinfarktust kapott, lejátszotta a pályáról az elnökségért indulók nyilvános vitáján versenytársait. Borítékolható, hogy nem ő lesz a párt elnökjelöltje, de nagyon megkeserítheti a befutó életét.