Így áll most a látványpékségek háborúja
Jó éve volt tavaly a három legnagyobb hazai látványpékség-hálózatnak. Nőtt a forgalmuk, és az eredményük is szépen mutat, a béremelések terhe sem vetette vissza a lendületüket.
Így áll most a látványpékségek háborúja
Jó éve volt tavaly a három legnagyobb hazai látványpékség-hálózatnak. Nőtt a forgalmuk, és az eredményük is szépen mutat, a béremelések terhe sem vetette vissza a lendületüket.
Keményít a szlovák kormány
Szlovákiában egyre több a betöltetlen állás, miközben még mindig rengetegen vannak munka nélkül. A kormány rá akarja venni a hosszabb ideje állás nélkül élőket, hogy munkát vállaljanak.
Egy csapásra négyezer embert küld el az állam
Mintegy négyezer kulturális közmunkást tesz utcára a Belügyminisztérium július elsejével - értesült a Magyar Hang.
Extra béremelést jelentett be az Euronics
Az Euronics Műszaki Áruházlánc bejelentette, hogy megemeli értékesítő és hitelügyintéző kollégái bérét, akik így fejenként bruttó 20 ezer, illetve 30 ezer forinttal többet vihetnek haza havonta. A változás, azaz az éves szinten összesen 123 millió forintnyi extra béremelés az áruházlánc közel 500 dolgozóját érinti.
Ilyet már 1990 óta nem láttak Németországban
Az újraegyesítés óta a legkevesebb munkanélkülit regisztrálták az idén júniusban Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken közzétett jelentése szerint.