Május 2-tól egy új rendelet tette lehetővé, hogy az ukrán háború miatti alapanyag beszerzési problémák okán helyettesítő összetevőket használhassanak az élelmiszerekben úgy, hogy a termék neve és a csomagolása is a régi marad. Arra lehetett számítani, hogy a változtatások a finomított napraforgó olaj és a búza mint alapanyag cseréjét jelentik majd. Az összetevő-változásokat gyűjtő oldalon máris megjelentek az első termékek, amelyekbe új, helyettesítő összetevő került.
Szerző(k): Tér DiánaA német Lidl új nyersanyag-beszerzési stratégiát jelentett be, amelynek célja a fenntarthatóság fokozása.
Szerző(k): Tér DiánaAz élelmiszer-drágulás nem fog megállni, mivel minden összetevőnek emelkedik az ára, ami az előállításhoz szükséges.
Szerző(k): Csernátony CsabaA fagylaltgyártásban is megjelent már az alapanyaghiány, a külföldről behozott gyümölcspürék ára pedig megduplázódott egy év alatt – mondta az InfoRádiónak Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Átlagosan 350-400 forintba kerül idén már egy gombóc fagylalt, de az ország frekventáltabb régióiban ennél is többet, akár 500 forintot is elkérhetnek érte.
Szerző(k): Szász PéterAz élelmiszer-alapanyagok helyettesítése érdekében új, speciális szabályok lépnek életbe - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos.
Szerző(k): Csernátony CsabaA 3-as metró alkatrészhiányánál jóval súlyosabb gondokat okozhatnak az Alstom kocsiknak az Ukrajnában dúló harcok. Az M2-es és az M4-es vonalon futó szerelvények keréktárcsáit ugyanis Dnyipróban gyártják. Az ipari központ heves támadások alatt áll, az sem zárható ki, hogy az érintett üzemet lebombázták - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly Magyarországon körülbelül 270 ezer kerékpárt értékesítettek, ebből 20 ezer e-bike volt, az idei év várhatóan hasonló eredményeket hoz. Ez azonban függ a gyártói kapacitásoktól, az alkatrészhiánytól és a logisztikai nehézségek alakulásától is - írja a vg.hu.
Szerző(k): Szász PéterMilyen süteménytrendek jellemezhetik a 2022-es évet? És vajon merre halad a cukrászipar? A fagyivilágbajnok Fazekas Cukrászdát üzemeltető cukrászmesterek szerint újra a klasszikusok kerülhetnek előtérbe a kínálatban.
Szerző(k): Molnár CsabaBezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket a korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett búzaszállítmányok megakadása miatt a La Repubblica napilap vasárnapi beszámolója szerint, amely a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.
Szerző(k): Tér Diána