Biztosítás

11.
18.
12:38
Az Allianz lett a GySEV biztosítója

Az Allianz lett a GySEV biztosítója

Egyedüli ajánlattevőként az Allianz Hungária Zrt. biztosíthatja a Gysev-et, nettó 1,1 milliárd forintért.

Szerző(k): Németh Géza
11.
10.
21:22
Jelentett az Allianz és a Generali

Jelentett az Allianz és a Generali

Az Allianz és a Generali nemzetközi biztosítók közzétették negyedéves jelentéseiket. Az Allianz az elemzők által vártnál némileg nagyobb adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben. A Generali a tavalyihoz képest nagyobb díjbevétellel, de kisebb nyereséggel zárt az első kilenc hónapban.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
08.
10:19
Megérkeztek a számok: soha nem látott károkat okozott Magyarországon az aszály

Megérkeztek a számok: soha nem látott károkat okozott Magyarországon az aszály

Október végéig csak aszálykárokra négyszer akkora összeget fizettek ki a biztosítók, mint tavaly növénykárokra (döntően a jégverések miatt) összesen. Az elkövetkező időszakban ez a számla előreláthatólag még 1,2 milliárd forinttal nő, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleményéből.

Szerző(k): Herman Bernadett
10.
27.
09:03
Kiderült, mitől félnek a legtöbben az interneten

Kiderült, mitől félnek a legtöbben az interneten

A magyarok fele törekszik arra, hogy kizárólag online intézze az ügyeit. Többnyire alaptalan félelmek, mint a papír hiánya jelentik a visszatartó erőt.

Szerző(k): Herman Bernadett
10.
26.
10:12
A Generali és az Aegon biztosítja a fővárosi közműveket, közel hárommilliárdért

A Generali és az Aegon biztosítja a fővárosi közműveket, közel hárommilliárdért

A Generali Biztosító Zrt. és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. nyerte el a BKM vezetői felelőség- illetve vagyonbiztosításra kiírt közbeszerzését nettó 2 milliárd 949 millió forinttal.

Szerző(k): Németh Géza
10.
25.
13:48
Kiderült mitől félnek a legjobban a magyarok

Kiderült mitől félnek a legjobban a magyarok

Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, az Uniqa egész Magyarországot lefedő kutatásából pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.

Szerző(k): Herman Bernadett
10.
24.
10:00
Díjat emelnek a biztosítók, drágul a kgfb

Díjat emelnek a biztosítók, drágul a kgfb

Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre.

Szerző(k): Szász Péter
10.
17.
13:11
Lebénult egy óriási orosz olajtelep, a szankciók miatt

Lebénult egy óriási orosz olajtelep, a szankciók miatt

Az Exxon által vezetett óriás Szahalin-1 orosz csendes-óceáni projekt olajkitermelése összeomlott, miután az amerikai nagyvállalat nem volt hajlandó elfogadni a helyi biztosítást a tartályhajókra, miután a nyugati biztosítók a szankciók miatt kivonultak - mondta több iparági forrás a Reutersnek.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
11.
10:56
Vadbalesetek: gumiszabályok keserítik az autósok életét, de van megoldás

Vadbalesetek: gumiszabályok keserítik az autósok életét, de van megoldás

Az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetekről beszámoló hírek száma, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével. A bekövetkező vadbalesetek kárainak megtérítésében pedig a teljes körű casco, illetve a vadkárra kötött kiegészítő biztosítás segítheti a pórul járt autósokat – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Szerző(k): Herman Bernadett