Olivier Francois a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy az ideihez képest 2008-ra javulnak a márka eladásai, holott az anyacég nehéz évre és erősödő versenyhelyzetre számít. A nehézségeken egyrészt az egyterű mini, a Musa most bemutatott, ráncfelvarrott verziója, másrészt a jövő nyárra ígért Delta HPE modell segítheti át a Lanciát - derült ki a vezérigazgató szavaiból. Az eladások terén az alapvetően az olasz piactól függő - ott mintegy 4 százalékos részesedéssel rendelkező - Lancia a hazai pályán az év első kilenc hónapjában 83 ezer kocsit értékesített, 7,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az össz-európai eladások ugyanazen időszakban 6,5 százalékkal 97 ezer darab fölé nőttek, amivel piaci súlya 0,8 százalékon maradt. Utóbbi azt jelenti, hogy nagyjából a Mitsubishivel van egy súlycsoportban, miközben az olcsó szegmensben versenyző Dacia - a rohamléptekben növekvő Románia kedvence - már 1 százaléknál tart.