Válságos állapotba került a felnőtt pszichiátriai ellátás Budapesten, miután alig másfél év alatt 15 pszichiáter mondott fel a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben. A felmondási hullám miatt veszélybe került a betegállás az intézményben, a súlyosan agresszív, ön- és közveszélyes betegek ellátására szolgáló emelt biztonságú pszichiátriai osztályon is kevesebb szakorvos dolgozik az előírt minimumnál.
A helyzet súlyosságára a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete is rámutatott, valamint egy szolidaritási nyilatkozatot is kiadtak az üggyel kapcsolatosan, amelyhez több mint 500 pszichiáter adta a nevét.
Két hét után az OKFŐ is megszólalt az intézményben kialakult állapotok kapcsán. Úgy fogalmaznak, hogy az intézet folyamatosan biztosítja a betegek ellátását, kapacitáskorlátozás bevezetésére nem volt szükség, és ezúton is köszönetet mondtak minden egészségügyi dolgozónak, aki az intézmény betegeinek ellátásában részt vesz.
„A szakmai szervezetek megkeresésére tekintettel úgy döntöttünk, felkérünk egy külső, független vizsgálóbizottságot a budapesti felnőtt pszichiátriai ellátás helyzetének áttekintésére. A bizottság felállítására az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét kértük fel.” – írják.
A közleményben türelmet kértek az érdekképviseletektől és a szakmai képviseletektől, valamint korrekt és etikus magatartást a vizsgálat lefolytatásának idejére. Hangsúlyozták, hogy az intézmény a jövőben is biztosítja a betegek korrekt szakmai ellátását.
Több százan álltak ki a tiltakozó pszichiáterek mellett
Szolidaritási nyilatkozatot tett közzé a Magyar Orvosi Kamara, amelyben a budapesti pszichiáterek fellépése mellett állnak ki. A kamara állítása szerint néhány nap leforgása alatt 509 fő írta alá a nyilatkozatot.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Tízméteres óriáscápát láttak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Terjeszkedik az OTP, Csányi Péter ki is jelölte az irányt