Vitézy Dávid friss Facebook-posztjában „viccesnek” tartja, „ahogy az egész magyar sajtó címlapon hozza Lázár János keménykedését, hogy ő majd most törvényt módosít, hogy a nem teljesítő vállalkozásokat ki lehessen zárni a közbeszerzésekből”.
Ez eddig is benne volt a törvényben
– jelezte a közlekedési szakértő, majd kitért a konkrét törvény ismertetésére:
„63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki *
(…)
c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta.”
A fővárosi képviselő szerint a figyelemelterelés működik, holott ez már 10 éve a hatályos törvény része.
„Nem csökkentve a kivitelező nyilvánvaló felelősségét, de lassan arról is be lehetne számolni Lázár miniszternek, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő beszántása és az ő ötlete nyomán a ciklus elején kialakított teljesen abszurd struktúra, miszerint minisztériumi főosztályok az út- és vasútépítési beruházások megrendelői és irányítói, mennyiben járult hozzá az M30-as autópálya körüli elmúlt években tapasztalható káoszhoz” – vetette fel Vitézy Dávid.
Mint megírtuk, az építési és közlekedési miniszter nem fukarkodott az erős szavakkal, amikor beismerte, hogy a Strabag mulasztása miatt sem lesz átadva az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza. Lázár János úgy látja, a cég a nagyobb profit miatt kispórolta a sztrádából az anyagot. „A Strabag átbaszott bennünket” – fogalmazott a miniszter.
Lázár János: „Átbasztak bennünket”
Az építési és közlekedési miniszter nem fukarkodott az erős szavakkal, amikor beismerte, hogy a Strabag mulasztása miatt nem lesz átadva az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Már csak néhány óra van hátra és minden megváltozik, jön a nagy fordulat
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Eltűnt a Balaton ikonikus pontja: a földdel tették egyenlővé
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Kiderült, hol lehet idén fehér a karácsony Magyarországon: ennek sokan örülhetnek