Egy új kutatás sorba állította, hogy melyik európai országban a legvalószínűbb, hogy meghibásodik az autónk, valamint melyik utak a legveszélyesebbek Európában. Az Ovoko által lefolytatott kutatás szerint míg Románia áll az első helyen, Magyarország a másodikat foglalja el – írja az Euronews.
Az Ovoko kutatása magába foglalta a legveszélyesebb autóutak kiválasztását, valamint egy táblázatot arról, hogy melyik országban a legvalószínűbb, hogy autónk meghibásodik. Magyarország ebben is a második helyet kapta, olyan adatok alapján, mint az autók átlagéletkora, az útminőség-index, fagypont alatti napok száma, valamint a forgalom-index.
Az élmezőny
A legveszélyesebb út a romániai Transzfogarasi út, ami Alsóárpást és Curtea de Argeș-t köti össze. Ezt a 151 kilométer hosszú, hegyvidéki útvonalat gyakran sújtják árvizek, földcsuszamlások és sziklaomlások, valamint csak nyáron lehet használni a lavinaveszélyre tekintettel.
A második helyen pedig Magyarország M1-es autópályája áll. Az Euronews cikkében arra a szörnyű balesetre is hivatkozik, ami 2023-ban több mint 40 jármű ütközését foglalta magában egy porátfúvás következében.
Az autópályán egyébként szombaton, július 26-án is történt baleset a 111-es kilométernél, ami több mint 3 kilométeres fennakadást okozott reggel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben