Hétvégén halálos hajóbaleset történt Verőcénél: egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel. A kishajón egy buliból hazafelé tartó társaság utazott, akik egy fesztiválról tartottak haza, amit a Dunakanyarban rendeztek.
A kisgéphajón, amellyel a szállodahajó ütközött, összesen nyolcan utaztak. Ők mind felnőttek, közülük ketten meghaltak és öten eltűntek
– mondta el akkor Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
A Verőce közelében történt hajóbalesetben érintett szállodahajó kapitányával kapcsolatos kényszerintézkedés tárgyában több megkeresés érte a Pest Vármegyei Főügyészséget.
A megkeresésekre reagálva a Pest Vármegyei Főügyészség arról adott tájékoztatást, hogy az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség szerdán indítványt tett a gyanúsított bűnügyi felügyeletének elrendelésére.
Az indítvány tárgyában a Budakörnyéki Járásbíróság a szerdán, 12:00 órakor tart ülést.
Tragédia a Dunán: inkább áldozatok után kutatnak, a túlélésre alig van remény
A kisgéphajón 8 felnőtt tartózkodott, 3 férfi és 2 női utast jelenleg is keresnek. „Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok” – hangsúlyozta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1-en hétfő reggel.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak