Ma három településen döntenek a választók az időközi önkormányzati választásokon:

Gétyén polgármestert, Pilisvörösváron két körzetben képviselőket, Tiszaburán pedig a Kúria által elrendelt második szavazást tartják.

A Zala vármegyei Gétyén polgármester-választásra kerül sor, miután a települést 2006 óta vezető, legutóbb 2024-ben újraválasztott független polgármester, Talabér Lászlóné szeptember 7-én elhunyt. A megüresedett posztért három független jelölt indul: Halász Ádám Zoltán képviselő-testületi tag, Salamon Zoltán korábbi polgármesterjelölt, valamint Bánhegyi Péter jelenlegi alpolgármester és képviselő. A faluban mintegy 110 választópolgár jogosult voksolni.

Pest vármegyében, Pilisvörösváron két egyéni választókerületben tartanak képviselő-választást. A 7-es és 8-as körzet tavaly megválasztott képviselői, Lehrer Anita és Lovász Ernő – mindketten a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület jelöltjei – szeptember 11-én mondtak le mandátumukról. A két körzetben összesen öt jelölt indul, függetlenként, a Vörösvári Közéletért Egyesület vagy az Egységben Vörösvárért Egyesület színeiben. Több mint 2800 választó adhatja le szavazatát.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaburán a Kúria határozata miatt már

harmadszor ismétlik meg az október 5-én tartott időközi választást. Eredetileg a feloszlatott képviselő-testület miatt tartottak polgármester- és képviselő-választást, ám a területi választási bizottság jogsértésekre hivatkozva megsemmisítette az eredményt. 

A november 2-án megtartott megismételt szavazást is törvénytelennek ítélte a Kúria, ezért ma ismét szavazhat ugyanaz a közel kétezer választó, aki októberben is szerepelt a névjegyzékben. A polgármesteri posztért Vavrik Géza (Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület) és Fekete Zsigmond (Cigány Közösségek Szövetsége) indul, miközben a képviselő-testületi helyekért 59 jelölt versenyez.

A szavazóhelyiségek reggel hat és este hét óra között tartanak nyitva.