A Pest Vármegyei Kormányhivatal döntése értelmében
nem kapott környezetvédelmi engedélyt a Vác térségébe tervezett új Duna-híd egyik változata sem.
Kapcsolódó
A tanulmánytervben három nyomvonalat vizsgáltak:
- az É4-es és D2-es változatok környezet- és természetvédelmi okok miatt buktak el,
- míg a D1-es nyomvonal a váci műemléki környezet védelmébe ütközött;
- bár Vác város önkormányzata a D2-es, Sződliget felőli megoldást támogatta volna, ezt külön elutasította a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság is, mivel a tervezett nyomvonal a budapesti ivóvízellátás szempontjából kiemelten fontos surányi vízbázis védőövezetét érintette volna.
A Váci napló arról ír, hogy a mostani határozat nem zárja ki véglegesen az új Duna-híd megépítését, de komoly fordulatot jelent a beruházás előkészítésében. A tervezőknek új nyomvonalakat kell kijelölniük, vagy teljesen új megoldásokkal kell előállniuk.
A híd közúti kapcsolatot biztosított volna Esztergom, Vác, Szentendre és a Dunakanyar több települése között. A kormány korábban azzal indokolta az építkezés szükségességét, hogy Budapest és Esztergom között jelenleg nincs állandó dunai átkelő.
Egy korábbi, a hirdetmény alapjául szolgáló februári dokumentumból kiderül, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium felhatalmazása alapján eljáró UNITEF’83 benyújtotta a váci új Duna-híd és kapcsolódó úthálózatának létesítésére vonatkozó kérelmet és környezeti hatástanulmányt. Ezt bírálták el tehát mostanra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás