Európa harcban áll az értékeiért és a demokráciáért. Harcban áll azért, hogy maga dönthessen a sorsáról - fogalmazott Ursula von der Leyen az unió helyzetét értékelő beszédében. Az Európai Bizottság elnöke leszögezte,
ne tévedjünk, ez a jövőnkért folytatott harc.
A német politikus aláhúzta azt is, hogy Európának harcolnia kell helyéért
egy olyan világban, melyben számos nagyhatalom kiszámíthatatlan vagy nyíltan ellenséges Európával szemben. Mindezen okok miatt egy új Európának kell kialakulnia - közölte a Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament mai plenáris ülésén.
Ennek a harcnak lesz egy jogállami vetülete, amelyben érintett lehet hazánk is. Ugyanis Ursula von der Leyen megállapította, hogy egyrészt Európa függetlensége a szabadságjogaink védelmén múlik, ami meglátása szerint a szabad döntésen, a szólás szabadságán (külön vicces, hogy az elégedetlenkedő EP-képviselőket ki akarták zavarni a beszéd alatt a plenáris ülésről), a szabad mozgáson, a szabad választásokon, a szabad szerelmen, valamint a vallásszabadságon alapul.
Elmondta, hogy ezeket a szabadságokat a demokrácia és a jogállamiság garantálja.
A Bizottság elnöke a jogállamiság védelme érdekében egy új jogállamisági ciklust hoz létre, amely az elképzelések szerint biztosítja, hogy a problémákat idejekorán felismerik és meg is oldják.
Leszögezte, integrált éves jogállamisági ciklusra van szüksége az Európai Uniónak, egyértelmű mérföldkövekre és minden uniós intézmény hozzájárulására.
Az Európai Bizottság meg akarja szüntetni a még meglévő kiskapukat,
ezért megerősítenék az uniós finanszírozás és a jogállamiság tiszteletben tartása közötti összefüggést.
Ami Magyarország számára még aggasztóbb, hogy Ursula von der Leyen bejelentette,
a következő, 2027 utáni hosszú távú költségvetés még ennél is tovább megy, a jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen lesz az uniós alapok igénybevételéhez.
Leszögezte,
egyetlen alaphoz sem lehet hozzáférni, ha a jogállamisági szempontok nem érvényesülnek az adott tagállamban.
Bár Ursula von der Leyen nem nevesítette most a magyar miniszterelnököt, de az uniós jogállamisági kritikák leginkább Orbán Viktor politikáját kísérik.
A kormányfő már nyáron, a Bálványosi Szabadegyetemen bejelentette, hogy hazánk megvétózza a következő költségvetési ciklust, ha Magyarország nem jut hozzá a már korábban is zárolt forrásokhoz.
“Szeretnék tenni egy kitérőt az európai uniós pénzekről. Ki hozza haza és milyen áron? A nekünk járó pénz felét – 12 milliárd eurót – már hazahoztuk, az ott van a számlánkon, a magyar gazdaság használja. De a másik felét is haza kell hozni. Az is meglesz, ugyanis az új költségvetés, hétéves költségvetés elfogadása egyhangúságot igényel. És amíg nem kapjuk meg az elmaradt pénzünket, addig nem lesz új európai költségvetés sem. Hazahozzuk, és nem teszünk semmilyen engedményt sem a szuverenitásunkból” - fogalmazott a magyar miniszterelnök korábban.
Orbán Viktor előremenekült
Ursula von der Leyen ma értékeli az unió helyzetét. Kár vesződnie. A hibalista mindenki előtt ismert: lassuló gazdaság, romló versenyképesség, migrációs válság és erőszak, egy vesztes háború, esztelen zöldpolitika. Az európai embereknek ebből elege van. Ezért erősödnek Európa szerte a Patrióta erők. Ezért bukik meg újra és újra a francia kormány, ezért nyert Nawrocki Lengyelországban, és ezért fog nyerni Andrej Babis Csehországban - írta a közösségi oldalán a magyar miniszterelnök még az uniót értékelő beszéd előtt.Azonban erre is van láthatóan válasza az Európai Bizottságnak. Ugyanis Ursula von der Leyen az értékelő beszédében bejelentette, hogy itt az ideje, hogy lerázzuk az egyhangú döntéshozatal béklyóját. Biztosítanunk kell, hogy Uniónk gyorsabban és eredményesebben dolgozzon az európaiak érdekében. Mert így tudjuk megnyerni közös harcunkat, amit Európa függetlenségéért vívunk - indokolta meg a német politikus a vétójog lehetséges eltörlését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget