Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva leszögezte:
nem kell aggódni, a háziorvosoknak nem kell a rendelési idejükben hátrahagyniuk a várakozó betegeket.
Kapcsolódó
Az országos kollegiális vezető háziorvos kiemelte:
Budapest ügyeleti ellátásának legnagyobb újdonsága az egységes hívószám lesz. Vidéken már hónapok óta elérhető, és október elsejétől a fővárosban is a 1830-as diszpécserszámon érik el a páciensek az ügyeleti szolgálatot.
A telefonszám tárcsázása után a diszpécserek döntenek arról, hogy a betegnek milyen fokú segítségre van szüksége, előfordulhat, hogy a helyzet súlyosságának megfelelően nem is ügyeleti, hanem mentőellátásban részesül a páciens – ismételte meg.
- A 15 ügyeleti ponton hétköznaponként délután négy órától másnap reggel nyolc óráig lesz elérhető a szolgáltatás,
- ugyanakkor Budapesten a vidékitől eltérő módon két olyan pont is lesz, amely reggel nyolctól délután négyig működik, három pedig a gyermekek ellátását szolgálja.
Békássy Szabolcs arra is kitért, hogy a háziorvosok rendelési ideje nem függ össze az ügyeleti idővel. Hangsúlyozta:
a háziorvosok rendelési idejét továbbra is az önkormányzattal megkötött szerződések szabályozzák, vagyis ha egy háziorvos eddig tudott délután szolgáltatást biztosítani a betegei számára, eztán is megteheti.
Az országos kollegiális vezető háziorvos úgy véli, sok munkaképes korú lakosnak kényelmesebben hozzáférhető a délutáni rendelési idő, úgyhogy ezt a kérdést az új rendszer októberi indulása nem befolyásolja.
A nyugdíjaskort betöltött orvosokkal kapcsolatos kérdésre Békássy Szabolcs azt felelte,
- a főszabály szerint a praxisjoggal rendelkező háziorvosoknak kötelességük részt venni az ügyeleti ellátásban, ugyanakkor az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) bizonyos esetekben adhat ez alól felmentést;
- bíznak benne, hogy az egyetemi klinikák, illetve az országos kórházi centrumok közelsége lehetőséget teremt majd arra, hogy a fiatal, kórházban dolgozó orvosok is vállaljanak majd ügyeletet, tehermentesítve ezzel a háziorvosokat, mivel nem kizárólag ők vehetnek részt a szolgálatban.
A sürgős, életveszéllyel járó állapot kezelése továbbra is az OMSZ hatásköre, a háziorvosoknak sem Budapesten, sem vidéken nem feladatuk, hogy a zsúfolt várókat hátrahagyva ezekkel foglalkozzanak
– húzta alá Békássy Szabolcs.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt