A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) azt javasolja, hogy
többek közt az új orvosi ügyeleti rendszer miatt alakítsák át a gyógyszertári ügyelet is.
Kapcsolódó
A HGYSZ szerint
- a gyógyszertári ügyeleti rendszer nem egységes,
- területi elhelyezkedésében nem igazodik megfelelően az orvosi ügyeleti rendszerhez,
- továbbá elérhetősége a váltott ügyeletek miatt sok esetben nehezen követhető az emberek számára.
A szervezet elnöke, Muskáth Zsolt az InfoRádióban elmondta:
az átcsoportosítást annak ismeretében kellene megoldani, hogy egy gyógyszertári ügyelet három-négy orvosi ügyeletet képes ellátni.
A szövetség a honlapján nyilvánosságra hozott javaslatokról közölte:
- az ügyeletet ellátó gyógyszertárak kijelölésénél egyebek mellett figyelembe kellene venni az elhelyezkedést,
- az önkéntességet,
- a forgalmat
- és a nyitvatartási rendet,
- továbbá költségvetési támogatást is kérnének, amellyel az indoklás szerint kompenzálni lehetne a veszteséges működést.
Muskáth Zsolt a javaslataik kapcsán úgy nyilatkozott: az új országos orvosi ügyeleti rendszer teljesen más igényeket támasztott a gyógyszertári ügyelettel kapcsolatban, sok orvosi ügyelethez nem tartozik gyógyszertári ügyelet, vagy utóbbi nem fedi le az orvosi ügyelet időtartamát; de van olyan település is, ahol ennek a fordítottja igaz, vagyis nincs orvosi ügyelet, gyógyszertári viszont működik, ami így nem kihasznált, illetve nem feltétlenül indokolt a léte.
A HGYSZ elnöke szerint
- teljesen új alapokra kellene helyezni a gyógyszertári ügyeleti rendszert;
- azokon a településeken, ahol biztosított a folyamatos orvosi ügyelet, állandó gyógyszertári ügyeletet kell elrendelni, míg részleges orvosi ügyelet esetében értelemszerűen elegendő az időszakos gyógyszertári ügyelet.
A jelenlegi rendszer a fenntarthatóság határaihoz közeledik, ezért költségvetési támogatásra lenne szükség, hogy ne legyen veszteséges az ügyeleti ellátás a patikák számára
- mondta Muskáth Zsolt.
A HGYSZ becslése szerint az országot lefedő hatvan ügyeletet ellátó gyógyszertár esetén az évente mintegy 350 ezer ügyeleti óra éves költsége csaknem kétmilliárd forint lenne. Számításaik szerint a gyógyszertári ügyelet alatt generált árrés, a megemelt ügyeleti díj és
1-1,5 milliárd forint közötti állami támogatás tenné lehetővé, hogy az ügyeleti szolgáltatás biztosítása ne legyen veszteséges a gyógyszertáraknak.
Muskáth Zsolt reméli, hogy a kormány átlátja, mennyire fontos a lakosság egészségügyi ellátásában a gyógyszertári ügyelet, ezért bízik benne, hogy lesz realitása az állami finanszírozásnak. Ennek érdekében benyújtották a HGYSZ javaslatcsomagját az illetékes minisztériumnak, továbbá kapcsolatban állnak az országos tisztifőgyógyszerésszel is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban