A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal a 24.hu megkeresésére
azt válaszolta, még augusztusban, hogy első lépésként a Fővárosi Önkormányzat
Rendészeti Igazgatósága közbeszerzési értékhatár alatt 45 sebességmérésre
alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe, amelyek felszerelésének helyszínét
a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével
lehet kijelölni.
Mostanra viszont kiderült, hogy ez némi félreértésre adott
okot.
Most érkezett válaszuk szerint
45 forgalmi sávban való sebességmérést lehetővé tevő kamerára szerződtek le.
Vagyis ez alapján első körben valószínűleg nem 45 különböző
helyszínen telepítenek kamerákat, hiszen egy négysávos útra ezekből rögtön
négyet fel kell majd használni, ha mindkét irányban mindkét sávot mérni
szeretnék.
Karácsony Gergely 2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig nullára szeretné
csökkenteni a közúti balesetek súlyos sérültjeinek és halálos áldozatainak
számát Budapesten. Emlékezetes, hogy csak ebben az évben a Harminckettesek
terén és az Árpád hídon történt balesetek mekkora visszhangot váltottak ki.
Budapest nemrég elfogadott közlekedésbiztonsági
stratégiájában szerepel, hogy sebességmérő kamerák telepítésével fellépnek az
eszelős gyorshajtók ellen, de a projekt egyelőre lassan halad.
Hogy az új traffipaxok hol lesznek majd, azt továbbra sem
tudni, mert a helyszínekről az érintett szervek (Fővárosi Rendészeti
Igazgatóság, ORFK, BRFK, Budapest Közút) folyamatosan egyeztetnek.
Terézváros követi a II. kerület példáját.
Újabb városrész vezetése döntött úgy, hogy nem vár a
fővárosra. Október végén Terézváros jelentette be, hogy sebességmérőt vásárol,
és a kerület négy pontjára a kihelyezésre alkalmas trafiboxot is telepít. A
boxok helyeiről a BRFK, a kerületi rendőrkapitányság és a fővárosi rendészet
iránymutatásai alapján döntött az önkormányzat.
Trafibox kerül a jövő évben
- az Andrássy út – Izabella utcai csomópontba,
- az Andrássy út – Munkácsy utcai csomópontba,
- a Podmaniczky utca – Izabella utcai csomópontba,
- a Podmaniczky utca – Rippl Rónai utcai csomópontba.
A II. kerületnek a hét új traffipax beszerzése 60 millió
forintjába került, Terézváros pedig 35 millió forintot fordít a megvalósításra.
