Magyar gyártású vegyi fegyverek Iraknak tervezett eladásáról szóló titkosszolgálati jelentést hozott nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára, négy évtized után – írja tényfeltáró cikkében a Blikk.
Az ÁBTL dokumentumai szerint 1985-ben, épp 40 éve történt, hogy az üzletkötés szándékáról tudomást szerzett az Egyesült Államok, ebből adódóan pedig be is kérették az akkori magyar nagykövetet az amerikai külügyminisztériumba.
A levéltár a közösségi oldalán kifejtette, az 1985. júliusi jelentésben milyen információk álltak.
Az amerikai külügy jelezte, „elvárják, hogy sürgősen tegyünk lépéseket a tranzakció leállítására” – áll a korabeli, géppel írt, szigorúan titkos minősítésű jelentésben, miszerint az év májusában „egy Irakhoz közeli területen a kérdéses vegyi fegyverek és felszerelések gyakorlati bemutatása megtörtént, és a bemutatón hivatalos iraki személyek is jelen voltak”.
A fentiek nyomán azt írják,
nem kizárt, hogy a szállítás megtörtént, az pedig azóta ismertté vált, hogy Irak 1988-ig gyakorta vetett be vegyi fegyvereket: katonák és civilek ezreit pusztította el Szaddám Huszein serege.
A diktátor azonban nem ismerte el a felelősségét.
Emellett a lap szerint 1985-ben Magyarország nem pusztán Iraknak tett ajánlatokat vegyi fegyverek exportjára, hanem Líbiának is. Egyes hírek szerint gyakorlati bemutatókat is tartottak, melyeken iraki képviselők vettek részt. Azt is kiderítették, hogy a magyar vegyi fegyverek gyártását és tárolását szigorú titok övezte, de ma már ilyen készletek nincsenek az országban.
Kis-Benedek József nyugalmazott ezredes, egykori hírszerző azt mondta a portálnak, a Balatonhoz közeli, ismert és legális vegyi üzemben állították elő, egy teljesen elkülönített részlegben, de e fegyvereknek a gyártását, tárolását a legnagyobb titok övezte. Sőt, gyakran egy engedélyezett és legálisan működő üzem fedése alatt állították elő az ilyen harci anyagokat, tonnaszámra. Úgy véli, elsősorban szarin és VX-gáz lehetett a szállítmányban.
Ukrán vegyi fegyverektől rettegnek az oroszok
Az orosz védelmi minisztérium szerint Kijev vegyi fegyveres provokációra készül. Ennek a forgatókönyvét is ismerni vélik. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót