Feljelentést tett a Tisza Párt egyik hétvégi programja után Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere. A városvezető szerint a szervezet emberei nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval hajtottak be egy természetvédelmi területre, ami tilos – derült ki még júliusban.
Tulajdon elleni szabálysértés miatt folytat eljárást a karcagi rendőrkapitányság – közölte a rendőrség a Telex kérdésére, majd hozzátette, hogy folyamatban lévő üggyel kapcsolatban egyéb információt nem áll módjukban közölni.
A polgármester állítása szerint Magyar Péter tiszafüredi országjárása alatt a tiszások egy nyilvános vécéből használtak áramot, amiért nem fizettek, és engedély nélkül hajtottak be egy parkba autóval.
A polgármester a Facebook-oldalán azt írta:
A polgármester arról számolt be a Hír TV-nek, hogy Magyar Péter, a párt elnöke azzal fenyegetőzött, hogy nem hajlandó 20 ezer forintnál többet költeni az áramra és a rendezvényre, de ha mégis erre lenne szükség, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.
A Tisza Párt erre úgy reagált, hogy volt engedélyük a parkba történő behajtásra, azért is mentek be oda három autóval. Hozzátették, hogy a rendezvényen nem nyilvános vécéből, hanem saját aggregátorukkal intézték az áramellátást.
A párt szerint érzékenyen érintette a polgármestert, hogy több százan vettek részt Magyar Péter helyi fórumán – írja az Index.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány