A Tisza Párt elnöksége kizárja Vogel Evelint a pártból, Magyar Péter pártelnök pedig feljelenti őt zsarolásért – áll az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
Mint érvelnek:
Vogel Evelinnek arról kellene beszámolnia a sajtónak, hogy eddig összesen hány tízmillió forintot kapott a Fidesztől, és miért lakik a Kubatov Gábor Fidesz-alelnök és a Vertán György által biztosított lakásban.
Magyar Péter már napok óta tudja, hogy illegálisan szerzett és manipulált felvételekkel akarja majd „az állampárt és a rogáni propaganda lejáratni őt.” Ennek oka, hogy az ellenzéki pártnak valós esélye van arra, hogy „elzavarja a maffiakormányt” – fogalmaznak.
Kapcsolódó
Magyar egy mondatban ekézte Orbánt, Mészárost, Tiborczot és Nagy Mártont is, utóbbi keményen reagált
Ismert, a napokban Magyar Péter egy mondatban ekézte Orbánt, Mészárost és Tiborczot is, de a párt vezetője Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert sem hagyta ki a sorból, amikor az inflációtól az áfán, az elszálló költségvetési hiányon és az új adókon át a csökkenő gazdaságig számos ügyben súlyos kritikát fogalmazott meg. Erre válaszul Nagy Márton tárcája leszögezte, szerinte Magyar Péter tovább hazudik. „Az inflációt földbe döngöltük és ott is fog maradni” – a többi közt így reagált az NGM a Tisza Párt elnökének kritikájára, aki a minisztérium megfogalmazása szerint „jól láthatóan nem ismeri a gazdasági folyamatokat”.A Tisza mai kommünikéjében hangsúlyozta, hogy
az ominózus felvétel egyértelműen összevágott és manipulált, az egyik mondatot biztos, hogy nem Magyar Péter mondja a felvételen.
Azt is hozzátették, a „manipulált felvétellel” bebizonyította Vogel Evelin, hogy már a Hősök terén is a Fidesznek és Kubatov Gábornak dolgozott.
A friss közlemény szerint Magyar Péter elnézést kér amiatt, hogy az embereknek ezeket a „manipulált ocsmányságokat” kell hallgatniuk. Végül megjegyezték, hogy „ilyen szinten van a Fidesz-hatalom”, ennek leváltására vállalkozik a Tisza Párt.
Szokása szerint a pártelnök és EP-képviselő mindezt a saját Facebook-oldalán is közölte.
Magyar Péter szerint példátlan lejáratási akciót tervez a titkosszolgálat
Újabb lehallgatási botránnyal állt elő Magyar Péter vasárnap: a Tisza párt elnöke szerint a titkosszolgálat olyan, mesterséges intelligenciával manipulált anyagokat tervez nyilvánosságra hozni, amelyek pártja és személye ellehetetlenítését célozzák. Vogel Evelin egy felvételen elismeri, hogy 30 millió forintot követel a Tiszától a hallgatásáért. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben