A Tisza Párt elnöke csütörtök délután, a TISZTA Hang podcast legújabb epizódjában már a leendő Tisza-kormány egészségügyi minisztereként mutatták be Hegedűs Zsoltot. Magyar Péter ezzel hivatalosan most erősítette meg először, hogy ő lenne kormányváltás esetén az egészségügyi tárca vezetője, bár erre már korábban is tett utalásokat.
Az ortopéd főorvos az Egyesült Királyságban és Magyarországon is dolgozik, és magán-, valamint állami ellátásban is lát el betegeket – írja a Telex. A podcastben többek között arról is beszélt, már akkor is egyetértett Magyarék céljaival, amikor még Talpra Magyarok néven működtek közösségként.
Magyar Péter a párt egészségügyi konferenciáján arról beszélt, hogy a Tisza-kormány célja, hogy 2030-ra az állami egészségügy a magyar sikerágazatok egyike legyen, az átláthatóság, őszinteség, valamint az emberség jellemzőivel.
Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak
A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben