Sem a fejlesztéskor, sem az alkalmazás elindulása után nem történt semmilyen adatszivárgás a Tisza Világ applikációval összefüggésben, a felhasználók adatait a jogszabályoknak megfelelően és a felhasználói szerződés betartásával kezelik – ezt írta a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex kérdéseire.
Magyar Péter pártját azt követően keresték meg, hogy az Index arról hozott le hírt, hogy egy interneten terjedő fájl szerint kiszivároghatott 18 ezer felhasználó személyes adata az alkalmazásból. Később azt írták, terheléses támadás is történhetett.
A portál szerint a Redditen felbukkant egy olyan linket tartalmazó bejegyzés, ami tiszás felhasználók adataira vezet, ám a bejegyzés azóta eltűnt, a link egyelőre nem érhető el. Az Index a honlapon lévő információk alapján azt állítja, október elsején a Tisza Világ nevű alkalmazás „beépített publikus funkcióin” keresztül valakinek sikerült kinyernie több mint 18 ezer felhasználó nevét és elérhetőségeit, amiket feltöltöttek a netre.
A lap arra is következtetett, hogy egy ukrán cég is szerepet kapott az alkalmazás életre hívásában, a párt azonban úgy reagált, „a Tisza Világ fejlesztésében a PettersonApps nevű ukrán cég nem vett részt”.
A Tisza a Telexnek azt is elárulta, a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy eldöntsék, inkognitó vagy nyilvános profil módban használják az alkalmazást. „Ezt a beállítást bármikor meg tudják változtatni. Azoknak a felhasználóknak az adatai, akik inkognitó módot választanak, semmilyen módon nem érhetők el harmadik személy által. A személyes adatok az uniós és magyar GDPR-szabályozásnak megfelelően kerülnek tárolásra” – jelezték.
Magyar Péter hétfő délelőtt a Facebookon arról posztolt, várja a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a MÚOSZ-t, hogy megszólaljon „az Index által elkövetett sorozatos dezinformációs- és hazugságkampány miatt”. Az ellenzéki pártvezető azt is megfogalmazta, az Indexnél „fullba tolják a kretént és már a látszatra se adnak”, és „egyértelműnek tűnik, hogy az orosz szolgálatok megkezdték a közvetlen beavatkozást a magyar választási kampányba”. Szerinte ez csak előre bekészített hazugsággyűjtemény, amit azonnal szétkürtölt „a teljes kormányzati propagandagépezet”.
Bűncselekménnyel gyanúsítja a Tisza Párt Orbán Viktort, feljelentést tesz
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint a nemzeti konzultáció a kormány közpénzből folytatott pártpolitikai kampánya, ezért bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tesznek Orbán Viktor és az ügyben felelős többi személy ellen is. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget