A Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslatot a digitalizáció és bürokráciacsökkentésre hivatkozva 167 képviselő szavazta meg. 11 képviselő nemmel voksolt, további 7 pedig tartózkodott.
A törvény célja a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése, a korszerű adatszolgáltatás és adatelérés biztosítása, másrészt, hogy az egészségügyi ellátás területén dolgozók párhuzamos jogviszonyai a foglalkoztatók által ismertek legyenek – írja az MTI.
Rétvári Bence belügyi államtitkár elmondta, a tb-kiskönyvből egy sor információ hiányzik, ami a digitális változatban azonban elérhető lesz. Ilyen például a társas vállalkozói jogviszony, a táppénz, a baleseti táppénz, a ced, a gyed, és az örökbefogadói díj folyósítása.
Elmondása szerint az emberek mindennapjait, a munkahelyváltási időszakokat könnyíti meg a papíralapú tb-kiskönyv kivezetése, és egy elektronikus nyilvántartás létrehozása, hiszen ezáltal az elvesztés, a tévedés kockázata is kisebb lesz.
Az előterjesztés szerint a módosítás 2026. január 1-jén lép hatályba.
Korán kel a törvényhozás: titkos szavazás és súlyos döntések
Kivételesen már reggel 7 órakor kezdődik ma a parlament ülése, ahol döntenek az új alkotmánybírók megválasztásáról, a veszélyhelyzeti rendeletek törvénybe iktatásáról és Magyarország kilépéséről a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A képviselők megkezdik az átláthatóságról szóló törvényjavaslat vitáját is.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott