A munkáltatók hétfőtől pályázhatnak a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató, 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra.
A program célja
- a vállalkozások munkaerőigényének kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítése révén,
- valamint a tartósan álláskeresők hosszú távú elhelyezkedésének támogatása, a foglalkoztatás további növelése mellett.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közleményében megismételte:
a kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést, évről évre haladva Magyarország felzárkózzon és elérje az EU-fejlettségi átlag 90 százalékát, a foglalkoztatási rátát pedig 85 százalékra emelkedjen.
A most induló pitot program keretében
annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshely-választás lehetőségét legalább 5 fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja.
Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek minősül
- a legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső,
- vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső, akire érvényes a feltételek legalább egyike, miszerint 24 év alatti, vagy nem szerzett középfokú végzettséget/szakmai képesítést, vagy 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja.
A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent.
A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet, melynek havi összege 53 ezer forint.
Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, tovább foglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig.
A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezen felül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, amelynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.
A projekt keretében egy év alatt álláskeresőnként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a bérén felül további 760 ezer forint juttatást kaphat.
A vállalkozások a munkaerő felmérésében és -fejlesztésében, illetve a munkában maradás segítésében közreműködő szakemberek (mentorok) bérköltsége után is igényelhetnek támogatást.
A pilot programot az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bonyolítja le, a részletes információk a honlapjukon érhetők el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Na, ilyen hétvégére biztosan nem készültünk, a jóslatok nem váltak be
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben