Az Indexnek nyilatkozó volt városvezető úgy látja, Vitézy Dávid a közlekedésen kívül semmihez nem ért, Karácsony Gergely pedig csak jajveszékel.
Tarlós István ugyan nem egyeztetett a Fidesz vezetőivel, de nagyon örül Szentkirályi Alexandra jelölésének.
Én örülök neki, és úgy látszik, ebben a Fidesz vezetőinek és nekem egyformán járt az eszünk.
Ő a leginkább tájékozott az önkormányzati spektrum teljes szélességét illetően, illetve hiszem, hogy vitatható, de ő rendelkezik a legjobb lobbierővel Budapest érdekei szempontjából – fogalmazott Tarlós István, aki az esélyeket latolgatva már Vitézy Dávid jelöltségével is számol, pedig a volt közlekedési államtitkár hivatalosan még nem jelentette be indulását az önkormányzati választásokon.
Ha Szentkirályi Alexandra erősségeit nézzük, akkor azon kívül, amiket említettem, a kommunikációs képességeit kell kiemelnem. Miközben Vitézy agresszíven hadar, Karácsony Gergely folyton jajveszékel. Vitézy lényegében semmihez sem ért a közlekedésen kívül, amit ebben a kontextusban nem szabad figyelmen kívül hagyni
– vélekedett Tarlós, aki szerint Szentkirályi Alexandrának a főváros fejlesztésében nagy szerepe lehet.
Szentkirályi Alexandra lesz a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje
A kormánypárt budapesti választmánya egyhangú döntéssel szavazott bizalmat Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek.A részletekről ITT olashat.
Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált Szentkirályi Alexandra jelöltségére, hogy neki teljesen mindegy, ki a kormánypártok jelöltje, mert nem a jelölttel van problémája, hanem a Fidesszel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat