Elég hálátlanul indult az év az új csúcsminisztérium számára, hiszen a tavalyi államháztartási adatokat most már Nagy Mártonéknak kellett közölnie – és a 2024-es esztendő nem volt éppen fantasztikus, ahogy azt a 2025-ös évvel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök megígérte.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint
az államháztartás központi alrendszerének a mérlege 2024-ben mínusz 4095,8 milliárd forint lett,
ami 162,9 százalékkal meghaladta az előzetes, tavalyi év eleji várakozásokat, amelyeket aztán gyorsan átírt az élet, majd a kormányzat is módosította a hiánycélt.

Az ugyanakkor az jó hír, hogy a 2023-as hiánynál 2024-ben kisebb lett a deficit mértéke. Tavalyelőtt 4435,4 milliárd volt az elmaradás, tavaly pedig a már említett 4095,8 milliárdos mínuszt jegyezhettük fel a mérlegbe.
Az államháztartás éves bevétele (38038,1 milliárd forint) ezermilliárddal több mint a tavalyi bevétel, viszont az éves előirányzattól minimálisan, de fél százalékkal elmarad. A kiadások viszont nőttek: a 42133,9 milliárd forint lett tavaly, ami az előirányzat 103,4 százaléka, és nagyságrendileg ezermilliárddal több, mint 2023-ban (41267,3 forint).

Sokkal befogadhatóbb az áfabevétel változása, amiből következtethetünk a lakossági fogyasztásra, illetve a társadalom optimizmusára.
Ebből a szempontból kifejezetten aggasztó lehet a kormányzat számára, hogy
a 2024 decemberi áfabevétel (743,4 milliárd forint)elmarad a tavaly decemberi 810,1 milliárd forinttól.

A tavalyi év utolsó hónapja egyébként is gyászos lett, az államháztartás össz bevétele 14,5 százalékponttal elmaradt a tavaly decemberitől, így
a mérleg egy hónap alatt -811,5 milliárd forint lett.
Az általános forgalmi adó éves összege tavaly végül 7376,2 milliárd forint lett, alaposan elmaradva az előirányzott 8574 milliárd forinttól. Ez az 1200 milliárd forintos áfabevétel-hiány tehát önmagában a teljes deficit 29 százalékát teszi ki. A helyzetet pedig csak tovább súlyosbította, hogy a kamatkiadások is az előirányzat 116,4 százalékát, 3613 milliárd forintot értek el, további 510 milliárdos lyukat ütve a költségvetésen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Sípolhat az alkoholszonda egy konyakmeggy után: igaznak bizonyul a legenda

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Tömegsírra bukkantak a budai Várban

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken
