A jogerős vizsgálat megállapította, nem történt etikai vétség - cáfolta a sejtetéseket Takáts Előd, a Budapesti Corvinus Egyetem távozó rektora a sajtóban vizsgabotrányként emlegetett üggyel kapcsolatban. A nemzetközi pénzügyi szakember, kutató a Telex Téma podcast vendége volt, s a műsorban szóba került ez az ügy is, amely úgy tűnik, jócskán túl nőtt a jelentőségén. 

Takáts Előd először is hangsúlyozta, a Corvinus éléről történő távozása egyáltalán nem függ össze a vizsgabotránnyal. A számos nemzetközi egyetemen és pénzügyi intézetben megforduló szakember elmondta, a két éves rektori munkája során naponta tizenhat órát dolgozott, így döntés elé kényszerült, vagy szögre akasztja a tudományos kutató munkáját, vagy pedig folytatja az egyetem irányítást. Ő az előbbit választotta.

Úgynevezett vizsgabotrány

Az ügy lényege, hogy egy hallgató kivételezett körülmények között vizsgázhatott egy külön teremben, egyedi tesztlappal, amit azzal magyaráztak, hogy a szülei nyomást gyakoroltak az egyetem vezetésére, és amúgy is rendelkeztek MOL-részvényekkel.

Ezzel kapcsolatban tisztázta a helyzetet most Takáts Előd, és a Telex műsorában több olyan részletet is elárult, amik nem sértettek személyiségi jogi kérdéseket. A legfontosabb tény, hogy nincs jogerős elmarasztaló határozat ellene semmilyen etikai ügyben, sem a Corvinus egyetemen, sem máshol. Elmondta,

nincs tudomása arról, hogy az egyetem vezetésével jóban lettek volna a diák szülei, de azt leszögezte, ő sem a diákot, sem pedig a szüleit nem ismeri, velük nem beszélt, soha nem keresték meg őt a vizsga kapcsán.

Az üggyel kapcsolatban kiemelte, egy diák méltányossági kérelmet nyújtott be egy vizsgával kapcsolatban, amelyek 99 százalékát jóváhagyja a felelős vezető. Az oktató viszont ezt nem fogadta el, kialakult egy vitás helyzet az oktató és a felettes között, és a felettes ezt úgy oldotta meg, hogy egy sztenderd vizsgasort sort odaadott a diáknak, hogy abból vizsgázzon le. A távozó rektor a konfliktusról 16 órával a vizsga előtt szerzett tudomást egy konferencián ülve, akkor hívta őt fel az oktató, ám érdemben akkor már nem volt lehetősége intézkedni. 

Takáts Előd a vizsga után elrendelt egy vizsgálatot, azonban annak végkifejlete előtt az oktató etikai eljárást kezdeményezett két felettese és a rektor ellen. 

A kuratórium vizsgálóbizottsága első fokon valóban elmarasztalta őt, de a "sejtetések ellenére" nem azért, mert befolyásolta volna a vizsgát, hanem azért, mert rektorként nem folytatott le vizsgálatot. A fellebbezés során azonban bizonyítást nyert, hogy azért nem vizsgálódott, mert nem akarta azzal megzavarni a már futó etikai vizsgálatokat. Az érvelésnek helyt adtak, illetve

végül egyetlen etikai vizsgálat sem állapított meg vétségét a Corvinuson.

Takáts Előddel készített korábbi interjúnkat pedig itt tudja elolvasni:

Takáts Előd: Ez nem átmenet, az infláció beleégett a világgazdaságba

Túl sok volt a monetáris és fiskális stimulus a pandémia során, és lehet, hogy már előtte is, a globális infláció ezeknek a múltbeli közpolitikai döntéseknek a következménye, véli a Corvinus Egyetem rektora. Bővebben >>>