Kisgyermekes szülőknek ajánlott termékekkel tévesztette meg a fogyasztókat a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozás – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég a Babybeet márkájú illóolajokkal és balzsamokkal, mint kozmetikai termékekkel kapcsolatban úgy alkalmazott egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokat, hogy azok megalapozottságát nem tudta igazolni.
A jogsértésekért a GVH Versenytanácsa 14 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Tavaly nyár óta húzódik a történet
Még 2024 júniusában indított versenyfelügyeleti vizsgálatot a GVH, mert észlelte, hogy a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozás a kereskedelmi kommunikációja során vélhetően megtéveszti a fogyasztókat. Az eljárás megállapította, hogy a Babybeet termékeket forgalmazó cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Az is feltárta a versenyhivatal, hogy jogsértő módon reklámozta a termékeit cég az általuk létrehozott (a valós szakmai szervezeti hátteret nélkülöző) „Pediatrikus Aromaterápia Szakértői Egyesület” Facebook profillal. Azt a hamis benyomást keltve, mintha a szakértői egyesület egy független szervezetként eljárva ajánlaná az érintett kozmetikumokat, illóolajokat – írja a haszon.hu
Ezzel a magyar jogszabályokon túl a vonatkozó európai uniós rendeletet is megsértette a vállalkozás.
A GVH Versenytanácsa a jogsértések következményeként 14 millió forint bírságot szabott ki a szlovákiai vállalkozásra és megtiltotta a magatartás további folytatását. A nemzeti versenyhatóság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a cég kereskedelmi kommunikációja kifejezetten kisgyermekes szülőket, családokat célzott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná