Januárban birtokba adják a székesfehérvári belgyógyászati tömböt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban – írja a magyarépítők.hu.
Cser Szabolcs, a Fejér-B.Á.L. Zrt. projektvezetője az Épkar Zrt.-vel konzorciumban épített új kórházi szárnyról elmondta, az épület teljesen elkészült. „Minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött., üzemszerűen működnek az erősáramú berendezések, a vészeseti aggregátorok, a gyengeáramú nővérhívó, beléptető- és kamerarendszerek, valamint az IT kommunikációs rendszerek is” – fogalmazott a több éves, 8,6 milliárd forintról induló fejlesztésről.
Mint folytatta, teljes terjedelmében megvalósult az összekötő folyosó rekonstrukciója és felújítása, a fűtött-hűtött folyosót december elejétől használhatják a látogatók, a betegek és a kórházi személyzet.
Kész a parkoló közvilágítása, végleges felfestése és az igazgatósági épület előtti járda is új térkőburkolattal újult meg
– jelezte a projektvezető, aki amellett, hogy a díszparkot, a füvesítést és még az aszfaltozást is kiemelte, egy felmerülő gonddal is árnyalta a képet a projekt elkészültéről:
Okozott ugyan némi fejtörést a konténerváros bontása, annak elszállítása és az összes maradékanyag összepakolása, telephelyekre történő elvitele a kórház zavartalan működése közben, de a feladatot az épületegyüttes használóinak zavarása nélkül meg tudta oldani a kivitelező konzorcium.
A kivitelező F-É 2021 Konzorcium felajánlotta segítségét a kórház által beszerzett bútorok, berendezések és eszközök beszállításának koordinációjában.
Már december 4-én megkapták a használatbavételi engedélyt az építési hatóságoktól, majd december 9-én pedig megrendelői, kórházi és kivitelezői oldalról is megtörtént a projekt hivatalos műszaki-átadás átvételének lezárása. Másnap pedig megkezdhették az új épület bútorokkal való berendezését.
2025 januárjában történhet meg az épület végleges, birtokbaadása a kórház részére.
Ezt követően indulhat meg a betegellátás az új épületben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Máris megfeneklett a mesterterv? Cáfolja Vitézy Dávidot a MOHU Rákosrendező ügyében

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

A vámkivető Trump egyvalamivel nem számolt Mexikóban: a kartellel

Ezzel a korosztállyal szóba sem állnak a bankok, gondolni sem nagyon mernek a támogatásra

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
