A Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleményében Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: új szabályok lépnek életbe a felsőoktatási felvételi eljárásban, melynek keretében még kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak azon fiatalok számára, akik a területvédelmi tartalékos kiképzésben vesznek részt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy mostantól azok, akik 6 hónapos folyamatos önkéntes tartalékos kiképzésben vesznek részt, mostantól már az alapkiképzés után is jogosultak lesznek 16 többletpontot kapni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A tárcavezető hozzátette, a változás lehetővé teszi, hogy könnyebben tudjanak a fiatalok tervezni a tartalékos szolgálat és a tanulmányaik összehangolásában.
A tárca hozzátette, hogy a már meglévő 32 és 64 többletpontra vonatkozó szabályok továbbra is révényben maradnak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyar Péter egy gátlástalan kalandor, a kormány nem tárgyal bűnözőkkel
A jövő évre a Magyar Honvédséget egy magas műveleti értékű, gyorsan és hatékonyan hadra fogható, pusztító erejű ellenféllé kell formálni – jelentette ki az Indexnek adott interjúban a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt arról is, hogy miért telepítettek Északkelet-Magyarországra légvédelmi eszközöket, valamint arról is, hogy folytatódik-e a csádi misszió és mit gondol a Bassár el-Aszad repülőgépének budapesti landolásáról szóló álhírről.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Így szoríthatják ki Moszkva árnyékflottáját a Balti-tengerről

Aligha úszhatja meg bárki is az influenzát

Deutsch Tamás: Mindent ellepett a rendszerszintű korrupció

Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Ennyit keresnek az állatorvosok – videó

Új szemszögből mérték, hogy mennyi alkoholista lehet hazánkban

Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával
