Az eredeti tervek szerint a Dunakilitiben és Darnózseliben a száj- és körömfájás vírus miatt leölt, több mint háromezer marhát Jánossomorján földelték volna el, de helyiek és a vezetés ellenkezése miatt Nagy István agrárminiszter bejelentette: a marhákat Bábolnára szállítják. Erről a döntésről a bábolnaiak a sajtóból értesültek, nemtetszésüket igyekeztek minden formában kifejezni, szerdán ugyanazzal próbálkoztak, mint a jánossomorjaiak hétfőn.

A város külterületén a vírus kitörésekor március közepén már elföldeltek 1600 fertőzött állatot földeltek el, akkor is utólag szóltak a helyieknek, de arról elvileg tudott a városvezetés.

A Telex helyszíni riportja szerint szerdán

a bábolnaiaknak tiltakozásképpen felsorakoztak a szállítás várható útvonalán, egyesek tojással kezdték el dobálni az egyik tehéntetemeket szállító teherautót, és rohamrendőrök is felsorakoztak.

De kiderült: nem arra az útra szervezték a demonstrációt, amelyen a marhákat szállítják, több teherautó aktívan hordta a kijelölt területre a leölt állatokat.

A bábolnai képviselők kedden összeültek, és egy határozatban rögzítették: tudomásuk szerint a bábolnai állatihulla-lerakó megtelt, oda több, a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt elpusztult állatot vinni nem lehet.

A város Facebook-oldalára felkerült beszámoló szerint szerdán a testület zárt ülésen tájékoztatót kapott a vírus helyzet kezelésért felelős állami szervektől, ahol szerintük

több fontos ügy még mindig tisztázatlan maradt, különösen az, hogy keresnek-e alternatív helyszínt az elhullott állatok elhelyezésére.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a szarvasmarhák leölését a felelős hatóságok már meg is kezdték a marhatetemek szállításét Bábolnára a helyi lakosság tiltakozása és az önkormányzat határozott ellenállása ellenére is.