Videót tett közzé Szita Károly, Kaposvár polgármestere csütörtökön arról, hogy Nagy Zsuzsannát, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségét fogadja a város Rippl-Rónai múzeumában – írta meg a 444.hu. A videóból kiderül, hogy az elnök felesége korábbi látogatásakor megemlítette, hogy jól nézne ki a Sándor-palotában egy Rippl-Rónai József festmény, a fideszes polgármester ezért letárgyalta a város fenntartásában lévő intézménnyel, hogy kölcsönadnak egy Nagy Zsuzsanna, által kiválasztott festményt.
„Gondoljon magában azt, amit akar, és akkor udvariasan mondja ki, hogy mégis valami másikat szeretnék. Önre van bízva” – hallatszik a videón, Nagy Zsuzsanna pedig megnyugtat mindenkit, hogy csak 3 és fél évre viszi el a képet a Sándor Palotába, amely idő gyorsan eltelik.
Vizsgálat indult Sulyok Tamás módosított Facebook-posztja miatt, itt az eredmény
Közleményt adott ki a Sándor-palota, amelyben annak a vizsgálatnak az eredményéről számoltak be, melyet Sulyok Tamás köztársasági elnök utólag módosított Facebook-posztja után folytattak le. Erről itt írtunk >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat