Terézváros polgármestere a 24.hu-nak adott interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy pártja, a Momentum szerinte most tett egy lépést hátra azzal, hogy nem indul a parlamenti választásokon jövőre, annak érdekében, hogy a hazát előremozdíthassa.
Hozzátette, személyen nem bánja, hogy tavaly nem sikerült bekerülnie a fővárosi közgyűlésbe, budapesti polgárként viszont nagyon bánja, hogy jelentősen romlott a kompetenciaszint az új közgyűlésben.
Kapcsolódó
Ezt a lapnak azzal magyarázta, hogy szerinte a Fidesz trükkje bejött, és azzal, hogy a Tisza Párt állított egy fővárosi listát, épp abba a csapdába sétált bele, amit a választási rendszer állításával állítottak neki, ezzel pedig Soproni úgy véli, hogy a párt saját magát és a fővárost is nagyon nehéz helyzetbe hozta.
A kerületi polgármester úgy látja, a Tisza közgyűlési működése veszélyes a kormányváltásra. Szerinte nem arra választanak meg az embereket valakit, hogy minden ülésen, mindent ellenezzen, hanem arra, hogy a kormányzásban, ebben az esetben pedig a város irányításában, felelősséget vállaljon.
Soproni rémisztőnek tartja, hogy a közgyűlésben lévő tíz fideszes képviselő mellett, akik a párt érdekeit nézik, szintén van tíz tiszás képviselő, akik ugyancsak a pártjuk érdekeit nézik.
A polgármester szerint már az is nonszensz, hogy nem a frakcióvezető tárgyalt egy órán keresztül Karácsony Gergellyel, hanem Magyar Péter.
Soproni Tamás az interjúban úgy fogalmazott, nagyon bízik abban, hogy képes lesz a Tisza Párt átgondolni a működését, és elkezdenek a budapestiek érdekében politizálni, mert különben a politikus szerint ebből baj lehet, nem csak a saját szempontjukból, hanem a kormányváltáséból is.
Terézváros nem Las Vegas – kiakadt a polgármester
Soproni Tamás, Budapest VI. kerületének momentumos polgármestere minimum aggályosnak tartja a szerencsejátékok reklámozását „kétmillió alkoholista országában". Ezért rendeletben tiltaná be őket a kerületben, azonban itt nem állna meg.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek