A közhiteles cégadatbázis szerint az új cég a Gold Carpet Ingatlanforgalmazó Kft., amely nevéből is adódóan ingatlanforgalmazással foglalkozik, kizárólagos tulajdonosa pedig Schadl György, míg apja a cég ügyvezetője.
A 24.hu észrevétele szerint a társaság a főtevékenységén túl egyéb tevékenységi körének jelölte meg az út és autópálya építést is.
Kapcsolódó
Schadl-nek és feleségének az érdekeltségében áll a hasonló nevű Red Carpet Kft. is, amelynek szintén ingatlanforgalmazás a fő tevékenységi köre. Ezt a vállalkozást a Végrehajtói Kar korábbi elnökének anyósa vezeti, azonban a Központi Nyomozó Főügyészség vagyonzárral sújtotta.
Hogy ezzel összefügg-e az új cég megalapítása, azt a lap szerint nem tudni.
Schadl Györgynek egyébként nemrég az édesanyja is vállalkozó lett és rögtön két céget is alapított, még épp a nyugdíjkorhatár előtt, 65 évesen.
Schadl az ellene folyó eljárás miatt 2021 novembere és 2023 novembere között volt letartóztatásban, ezt követően pedig házi őrizetbe került. A bíróság idén februárban azonban enyhítette a házi őrizet szabályait.
Transparency: világraszóló magyar „siker” a korrupció
Megőrizte tavalyi pozícióját Magyarország az Európai Unió tagországai között a Transparency International berlini központja által közreadott Korrupcióérzékelési index 2023-as rangsorában. Hazánk egymás után másodszor lett utolsó az uniós tagállamok között, és világviszonylatban is csupán egyetlen helyezést tudott előre lépni, jelenleg a 76. helyen áll a 180 országot értékelő listán.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni