Egy február végi Magyar Közlönyből derült ki, hogy újraosztották a miniszterek feladatait, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztertől olyan kulcsfontosságú területeket helyeztek át más minisztériumok felügyelete alá, mint az informatikai fejlesztések és közbeszerzések, illetve az e-közigazgatás,
lényegében minden technológiával kapcsolatos terület kikerült Rogán Antal az irányítása alól.
Kapcsolódó
Panyi Szabolcs, a VSquare munkatársa Facebook-bejegyzésében emlékeztet, hogy akkor Orbán Viktor nem adott érdemi magyarázatot, miért vette el a legbefolyásosabb miniszterétől ezen területek irányítását, de már akkor is több kormányközeli forrás is azt állította: ez Rogán Antal amerikai szankcionálásának következménye lehetett
Az újságírónak úgy értesült:
amerikai technológiai cégek jelezték a magyar kormánynak, hogy a szankciókat betartva sem hardvert, sem szoftvert nem szállítanak olyan állami intézménynek, amely Rogán Antal irányítása alatt áll.
Egy, a Rogán amerikai szankcionálásával kapcsolatos ügyekben jártas forrás úgy fogalmazott: egyetlen amerikai cég vagy magánszemély sem köt üzletet a szankciós listán szereplő személlyel, ha be akarják tartani az amerikai törvényeket. Ha pedig nem világos, hogy az adott szankcionált személy érintett-e egy konkrét ügyletben, az amerikai cégek akkor is inkább elállnak az üzlettől - derül ki a bejegyzésből.
Egy magyar kormányzati forrás azt is elárulta, hogy a Rogán feladatköreinek más minisztériumokhoz való átcsoportosításáról szóló kormányrendeletet az utolsó pillanatban fogalmazták meg. Az Igazságügyi Minisztérium törvények előkészítésért felelős jogászait például egy hétvégén rendelték be, hogy véglegesítsék a szöveget.
Ez nemcsak arra utal, hogy a döntés hirtelen született, hanem arra is, hogy az Orbán-kormány már kevésbé számít arra, hogy a Trump-adminisztráció esetleg gyorsan feloldaná a Rogán elleni szankciókat
– zárja sorait Panyi Szabolcs, akinek Rogán Antal minisztériuma egyelőre nem válaszolt kérdéseire.
Rogán Antal január elején került fel a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listájára (SDN-lista), amire a magyar kormány úgy reagált, a döntés csak „a távozó, sikertelen amerikai nagykövet utolsó, pitiáner bosszúja”. Az SDN-lista az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) által fenntartott hivatalos szankciós lista. Azok a személyek, vállalatok és szervezetek szerepelnek rajta, akiket az Egyesült Államok kormányzata különféle okokból - emberi jogi visszaélések vagy korrupció gyanúja miatt - pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett. A listán szereplőkkel tilos üzletelni az Egyesült Államokban. Az OFAC rendszeresen frissíti a listát a nemzetközi szankciók és politikai helyzetek függvényében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Édesszájúak, figyelem: ezen a napon féláron fagyizhat az ország

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat

Hihetetlen értékeket rejthet egy ószeres, így akadtak a Picasso műre

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat
