Október 2-án a délutáni órákban többen is arra lettek figyelmesek egy X. kerületi plázában, hogy egy férfi fegyvert tart magánál, amelyet látványosan és több alkalommal is elővett és hadonászott vele.
A police.hu beszámolója szerint a biztonsági szolgálat munkatársa egy szolgálaton kívüli rendőrnővel folyamatosan szemmel tartotta a férfit, aki időközben elhagyta a bevásárlóközpontot. A rendőrnő szólt a plázánál szolgálatot teljesítő járőr kollégáinak, majd perceken belül elfogták a 46 éves B. Dávidot.
A BRFK tájékoztatása szerint kiderült, hogy a nála lévő pisztoly egy gáz-riasztó fegyver, amely be volt tárazva és a férfi csőre is töltötte.
B. Dávidot a X. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Tettére egyértelmű magyarázatot nem tudott adni, azt azonban elmondta, hogy konkrét célja nem volt a fegyverrel, csupán „olyan vagánynak érezte magát”.
Ennyi volt, lejárt az ideje Budapest ikonikus plázájának
A hírek szerint a Duna Plaza jelenlegi épületét teljesen újjáépítik és kibővítik. Így egy teljesen új, 21. századi, modern komplexum jön létre, amely kapcsolódik majd a vadonatúj Marina City városnegyedhez.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha nem elég a nyugdíj, akkor lejjebb kell adni a minőséget – Videóriport
Tragédia az orosz hadiiparban: életüket vesztették egy gyár vezetői
Megmenthető még a magyar burgonya? A kutatók szerint most dől el a sorsa!
Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba
Hónapok óta nincs mozgólépcső Budapest egyik legforgalmasabb pontján
Hobbiból bütyköli az autót az udvarán? Börtön is lehet belőle!
Lefoglalt orosz eszközök: a tét nagy, de hova álljanak a belgák?
Új város lett a dollármilliomosok kedvenc helye, meg fog lepődni
Nem volt szabotázs? Hernádi Zsolt elárulta, mi okozhatta a tüzet a Mol olajfinomítójában