Annak ellenére, hogy tavaly novemberben maga Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tett arra ígéretet, hogy havonta 12,5 milliárd forint többletforrást kapnak az hazai kórházak, a mai Kormányinfón most mégis azt válaszolta az Economxnak, megkérdezi Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ezek a pénzek miért nem érkezek még meg. Főleg úgy, hogy a 2025-ös büdzsében a szükséges évi plusz 150 milliárd forint már megjelent.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár pedig egy tavaly novemberi végi interjújában mondta el, hogy a havi 12,5 milliárd forintos többletforrásért cserébe maximálisan tolerálható adósságszintet vezet be a kormány. Ha a menedzsment ezt túllépi, akkor annak a következményei lecsapódnak a vezetőség fizetésében, tette akkor hozzá Takács Péter.
Kapcsolódó
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára viszont a napokban azt közölte az Economox-szal, hogy valami gond lehet, mert még ezen a jogcímen nem kaptak egy fillért sem az intézmények,
miközben január végi adatok szerint közel 124 milliárd forint a kórházak adóssága.
Valami technikai zűr lehet
– fogalmazott a főtitkár, majd hozzátette: ez eléggé „elborzaszt”. Rásky László ezt azzal magyarázta, hogy havonta 15 milliárd forinttal nő átlagosan a kórházak adóssága. És kiemelte: ha a rendelet esetleg csak júniusban jelenik majd meg, addig a kórházakban 75-80 milliárd forint adósság halmozódik majd fel.
A 150 milliárd forint plusz forrás felosztásában három fő tétel szerepel:
- az alapdíjak általános, 6 százalékos emelésének forrásigénye 53 milliárd forint;
- a szakmafedezeti szorzók módosítása (az alulfinanszírozott ellátások feljavítása, kiegyenlítése) 93 milliárd forintot emészt fel;
- és a hasi sebészet finanszírozásának korrekciójára pedig 4 milliárd forintot szán a kormányzat.
Úgy tűnik, nemcsak a kórházak várnak arra, hogy Pintér Sándor elindítsa az utalást, hanem Gulyás Gergely minisztertársa is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget