Miután egyre nagyobb lendülettel halad a Paks II. projekt, azok az aggódó hírek is sokasodnak, melyek attól tartanak, hogy Paks városa milyen mértékben képes elbírni a várhatóan több ezres érkező munkaerő jelenlétét, de arról is számos ellentmondást olvasni, hogyan is áll jelenleg az építkezés.
Mintha a Fővám téren lennénk
Az Economx érdeklődésére Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, a projekt kivitelezése felívelő szakaszban van.
Kapcsolódó
A legfontosabb engedélyekkel rendelkezünk, kiemelten fontos a létesítési engedély, amelyhez benyújtottuk a frissített előzetes biztonsági jelentést (EB-EBJ)
- közölte, hozzátéve: ehhez szükség volt a résfal befejezésére és a talajszilárdítás megkezdésére, illetve az így nyert adatokra.
Talajvízszintig megtörtént már a talajkiemelés is, ugyanakkor ez a munka szeptemberben folytatódik
- a legmélyebb pontján mínusz 23 méterig -
elsőként az ötös blokk nukleáris szigete alatti területen, ahol már befejeződött a talajszilárdítás, illetve a hatos blokk alatt elkezdték a terület megerősítését. Elkészült a 2,7 kilométer hosszú, vízzárást biztosító résfal is, amely körbefogja a teljes területet.
Azt is megtudtuk, hogy sorra épülnek a blokkok létesítéséhez szükséges úgynevezett felvonulási épületek is.
- mutatott rá Rákóczi Péter.
Fontos mérföldkő a projekt szempontjából, hogy a legnagyobb tömegű, 730 tonnás olvadékcsapda augusztusban megérkezett Paksra, Oroszországban pedig zajlik a reaktortartály gyártása.
De mi a helyzet a munkavállalókkal?
Jelenleg ezer fő dolgozik a területen, ez a létszám pedig folyamatosan emelkedik
- árulta el a kommunikációs igazgató. Ugyanakkor a csúcsidőben nyolc-tízezer dolgozóról beszélhetünk, ám a létszám növekedésével összhangban a szükséges férőhely biztosított.
Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor. A szigetszerűen kialakításra kerülő területen minden alapvető infrastruktúra rendelkezésre fog állni a munkavállalók számára, az élelmezéstől az egészégügyi szolgáltatásokon át a kikapcsolódásig (például sportpályákkal). A több ezer fős létszám tehát közvetlenül nem fogja a várost terhelni. A hatóságok között már folynak az egyeztetések az első ütemben ötezer fős komplexum kiépítéséről
- magyarázta Rákóczi Péter.
Közben az Ipari Park szélén tavaly ősszel elkészült egy háromszáz fős munkásszállás is - az első lakók a közeljövőben érkeznek, a feltöltés ütemesen történik. Vagyis biztosítottak a gördülékeny, folyamatos munkavégzés feltételei - értesült az Economx.
Orosz iskola
Az érkezők elszállásolásában Kern Tatjána – 2004 óta a Magyarországon Élő Orosz Honfitársak Koordináló Bizottságának az elnöke – a Roszatom kapcsolattartójaként vesz a projektben részt. Az ő feladata, hogy otthont találjon az ide költöző oroszoknak, segítsen beilleszkedésben és koordinálja a feladatokat a fogadó városokkal.
Tatjána a HVG-nek nemrég arról beszélt, hogy rendszerint idősebbek szakemberek érkeznek Paks II építésére, akiknek már van otthon családjuk, vagy eleve családdal érkeznek, és ha vége az építkezésnek, mennek is vissza haza.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd