Rekord magas bírságot szabott ki rájuk és kitiltotta a Momentum képviselőit a Parlamentből Kövér László házelnök – derült ki a párt közleményében.
Az érintett politikusok füstgyertyákkal, szovjet himnusszal és „Putyin-Orbán csókolózós képek” szórásával próbálták az Országházban megakadályozni a keddi, gyülekezési szabadság korlátozásáról szóló szavazást.
Összesen 70 milliós büntetést kaptak a párt képviselői:
- Bedő Dávid: 24 025 140 forint
- Lőcsei Lajos: 14 415 084 forint
- Gelencsér Ferenc: 9 610 056 forint
- Sebők Éva: 11 211 732 forint
- Tóth Endre: 11 211 732 forint
A füstölésben szintén résztvevő Hadházy Ákos független képviselőt 12 millió forintra és 10 ülésről eltiltásra ítélte Kövér László.
Számítottam persze a brutális büntetésre, de mégsem tehettem mást: fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy ez a törvény nem szintlépés, hanem hatalmas szintugrás a diktatúra felé vezető úton. Ha úgy tetszik, a hibrid rezsim és a diktatúra határára értünk
– kommentálta az eseményeket a független országgyűlési képviselő.
Március 18-án rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt az Országgyűlés. A kormánypárti frakciók mellett a Mi Hazánk és a parlamentbe a közös ellenzéki listán bejutó Jobbik is támogatta a javaslatot. Az esetről készült videók alapján a momentumos Bedő Dávid és Lőcsei Lajos, valamint a független Hadházy Ákos tiltakozott füstgyertyával, miközben azt skandálták: „Nem hagyjuk!”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
