Az Országgyűlés keddi ülése 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően a képviselők több törvényjavaslatról is szavaznak - derül ki a napirendi javaslatból.
A parlament dönt a Tisza Párt képviselője, Melléthei-Barna Márton által benyújtott törvénytervezetről, amely a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről rendelkezik. A törvényalkotási bizottság módosító javaslata szerint a hivatal az igazságügyi miniszter által vezetett minisztériumba olvadna be, ugyanakkor feladatait a tárcának nem kellene közfeladatként ellátnia.
A javaslatba utólag bekerült az is, hogy a hivatal elnöke és elnökhelyettesei megszűnés esetén nem lennének jogosultak végkielégítésre. A jogszabály a kihirdetését követő napon lépne hatályba.
A parlamenti vita zárásakor Bódis Péter, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, továbbra sem látja, milyen eredményeket ért el az évente mintegy hatmilliárd forintból fenntartott hivatal.
A vita során Virágh Gabriella (Tisza) úgy fogalmazott, hogy a szuverenitás védendő érték, de a hivatalnak ehhez nincs köze. Szerinte az intézmény korlátlan adatgyűjtési jogosítványokkal rendelkezik, működése pedig ellentétes a jogállamiság alapelveivel, ezért megszüntetése erősítené Magyarország szuverenitását.
Szűcs Gábor (Fidesz) ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy a hivatal Magyarország önrendelkezésének védelmére jött létre. Felidézte Magyar Péter korábbi kijelentését is, miszerint „csak egy pici szuverenitásról kell lemondani”, és felvetette: vajon ez is feltétele volt-e az uniós források megszerzésének. Hozzátette, hogy az Integritás Hatóság költségvetése közel két és félszerese a megszüntetni tervezett hivatalénak - írta az MTI.
A képviselők emellett a Tisza két képviselője, Szabó Tibor és Veres Ádám javaslatáról is döntenek, amely befagyasztja a főpolgármester és a polgármesterek illetményét, megszünteti a havi költségtérítésüket, valamint csökkenti a vármegyei közgyűlési elnökök fizetését.
Az előterjesztők szerint a jelenlegi szabályozás alapján az önkormányzati vezetők illetménye 2026. július 1-jétől automatikusan, mintegy 9 százalékkal emelkedne a nemzetgazdasági átlagkereset növekedése miatt. Indoklásuk szerint ez a jelenlegi gazdasági és költségvetési helyzetben nem indokolt, ezért a javaslat elfogadása esetén a bérek a jelenlegi szinten maradnának.
A polgármesterek fizetésének csökkentése ellen több településvezető is felszólalt, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere az Indexnek adott interjújában azt mondta: korábbi megszólalásaiban nem a polgármesterek fizetésének csökkentését kritizálta, hanem azt a politikai hadjáratot, amely a polgármesterek fizetéséről, a korrupciójukról és a cikluskorlátról szólt. „Nem a fizetés a kardinális kérdés, hanem az, hogy az egyik hatalmi ág hogyan próbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat. Ez volt a problémám, és ez most is fenntartom” – fogalmazott.
