Megtörtént az egyeztetés az orosz elnökkel – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor. Hozzátette, az előkészületek gőzerővel zajlanak.
A hírt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megerősítette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is. Közölte, hogy
Kapcsolódó
a Kreml a közeljövőben közzé fogja tenni a beszélgetés részleteit.
Peszkov szerint Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozója a következő két héten belül megvalósulhat, a felek tisztában vannak vele, hogy ezt nem szabad sokáig halogatni.
A szóvivő hozzátette, hogy számos kérdés merül fel az elnökök közötti találkozó megszervezésével kapcsolatban, az sem tisztázott, hogy Putyin hogyan érkezhet meg Magyarországra, miután az összes szomszédos ország vagy NATO illetve EU-tag, emellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tagja. Az EU országai repülési tilalmat vezetett be orosz gépekre, az ICC pedig elfogatóparancsot adott ki az orosz vezető ellen – írta a Ria Novosty.
Magyarország helyszínének kiválasztásáról szólva hangsúlyozta, hogy az ilyen döntések kölcsönösek. Az ország szuverén pozíciót tart fenn, annak ellenére, hogy Budapest NATO- és EU-tagság.
A miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádióban azt mondta, logikusan csak Magyarországon jöhet létre az amerikai-orosz csúcstalálkozó, hiszen az orosz-ukrán háború Európában zajlik, és mi vagyunk az egyetlen békepárti ország.
Mint mondta, tegnap este Trump elnök jelezte neki, napirenden van a két külügyminiszter találkozója, egy héten belül a nyitva maradt kérdéseket próbálják rendezni, majd rá egy hétre itt lehetnek Budapesten. Orbán Viktor kifejtette, hogy mindenki háborúpárti, kivéve Magyarországot, ezért ők kimaradtak ebből a csúcsból.
„De a békéből nem kellene kimaradni. Nekünk tárgyalnunk kell az oroszokkal” – hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket