A Demokratikus Koalíció (DK) bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított, amelyet Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke ismertetett szombati online sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a nyugdíjasok ma a leginkább veszélyeztetett és kiszolgáltatott társadalmi réteg Magyarországon. Egy tisztességgel ledolgozott élet után, az évtizedek alatt befizetett adók és járulékok ellenére rengeteg idős ember szembesül azzal, hogy a tisztességes megélhetéshez viszont már nem elegendő a nyugdíja – fogalmazott a politikus.
Szerinte a Fidesz és a Tisza nyugdíjprogramja sokkal kevesebbet ad, mint amennyit elvesz az idősektől. A jelenleg országgyűlési képviselőként dolgozó Gy. Németh Erzsébet hozzátette, hogy „az éles különbséget a baloldal és a jobboldal nyugdíjpolitikája között bárki könnyen ellenőrizheti a DK nyugdíjkalkulátorával, amelyet ezen a hétvégén indítunk el". Külön hangsúlyozta, hogy a kalkulátorral bárki könnyen kiszámolhatja, mekkora nyugdíjra számíthat a DK kormányprogramja révén.
A legfontosabb különbségnek azt nevezte a baloldali és a jobboldali nyugdíjprogramok között, hogy míg a Fidesz és a Tisza megtartaná a jelenlegi, infláción alapuló nyugdíjszámítást, addig a DK visszaállítaná a nyugdíjak 2010 előtti vegyes, úgynevezett svájci indexálását. A képviselő közlése szerint emellett szélesebb sávban, azonnali nyugdíjemelést hajtanának végre, a 150 ezer forint alatti nyugdíjaknál 50 százalékos azonnali emelést, a 150 és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében pedig átlagosan 25 százalékos azonnali emelést vezetnének be.
Küzd a Karmelita a nyugdíjasok kegyeiért: „Pokoli sokba kerülne” a 14. havi nyugdíj, ha így vezetnék be
A kormány legfrissebb, időseket célzó ígéretére reagálva Farkas András az Economxnak úgy érvelt, bár „nem ördögtől való a 14. havi nyugdíj ötlete”, de már „a 13. havinak sincs semmilyen járulékfedezete, tehát azt egyértelműen a költségvetés egyéb forrásaiból kell minden évben összekaparni”. A nyugdíjszakértő úgy számolt, hogy a Tisza javaslata is hasonló mértékben érintené a büdzsét. Ellenben felvázolt egy másik plusz nyugdíjjuttatási modellt, egy a régióból merített példa nyomán. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik