A Szabad Európa értesülése szerint Novák Katalin korábbi köztársasági elnök nemrég elhelyezkedett egy Magyarországon működő piaci cégnél. Ezzel megszűnt a volt államfőket törvény szerint megillető havi 5,7 millió forintos tiszteletdíja, az Országgyűlés Hivatala már nem folyósítja az összeget.
A köztársasági elnökről szóló törvény szerint, ha egy volt államfő olyan munkát vállal, amely után társadalombiztosítási (TB) járulék fizetési kötelezettsége keletkezik, az állami jövedelem automatikusan megszűnik. Többi juttatásáról viszont le kell mondania, amit Novák Katalin a lap szerint eddig nem tett meg.
Kapcsolódó
A volt államfőnek jelenleg kétfős titkársága van, továbbá jár neki egy háztartási alkalmazott. Élete végéig jogosult meghatározott feltételekkel gépjárműhasználatra, az autót és a biztonsági gépjárművezetőt a rendőrség biztosítja. Ezen kívül kiemelt egészségügyi ellátásban részesül, első osztályon utazhat külföldre, és 73 millió forintos éves keret áll rendelkezésére adományozásra. A törvény szerint ezeket a juttatásokat külön kell igényelni. Novák korábban nem élt az állam által biztosított lakás és rezsi lehetőségével.
Novák Katalin 2024. február 10-én mondott le a 2022 óta betöltött államfői posztjáról, miután a február 2-án kirobbant úgynevezett kegyelmi botrány miatt nyilvánosságra került, hogy 2023-ban kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit a bíróság szabadságvesztésre ítélt.
A törvény értelmében a tiszteletdíj automatikusan jár vagy nem jár, a volt elnök döntése vagy igénylése nem szükséges, így Novák Katalin tudatosan választotta, hogy visszatér a munkaerőpiacra, ezzel elveszítve ezt a kiemelt juttatást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak