Az Országgyűlés a 2022-es büdzsével fogadta el a Hatóság költségvetését, a kiadási és bevételi főösszege akkor 58,6 milliárd forintban került jóváhagyásra, a Médiatanács működési költségvetését pedig 621 millió forint összeggel hagyta jóvá a törvényhozás. A Médiatanács kezelésében lévő kiadások és bevételek tavalyi főösszege 1,33 milliárd forint volt, míg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapra (MTVA) 126,5 milliárd forint jutott.
A Kövér László házelnök által az Országgyűlés elé terjesztett beadvány részletezi is a NMHH kiadásait:
- a személyi juttatások összege 12,79 milliárd forint,
- a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásainak összege 1,83
milliárd forint, - a dologi kiadások összege 21,91 milliárd forint,
- az egyéb működési célú kiadások összege 10,65 milliárd forint,
- a beruházások összege 8,51 milliárd forint,
- a felújítások összege 158,5 millió forint,
- az egyéb felhalmozási célú kiadások összege 29,4 millió forint.
Szembetűnő, hogy a személyi juttatások teljesítése egyébként 5 százalékkal elmaradt a tervezettől (13,47 milliárd forint), viszont a külső személyi juttatások több mint kétszáz százalékkal növekedtek (ez az összeg végül 503 millió forint lett).
Mivel a foglalkoztatottak személyi juttatása végül mindössze 12,289 milliárd forint lett, így az eredeti előirányzathoz képest kialakult egy 930,6 millió forintos megtakarítás. Ennek oka, hogy a tervezettnél alacsonyabb volt a tényleges létszám. Míg az eredeti előirányzat tervezése 750 fővel történt, addig a teljes évet figyelembe véve, átlagosan 730 fővel működött a Hatóság.
Ez egyébként azt is jelenti, hogy átlagosan fejenként 16,83 millió forintot lehetett keresni az NMHH-nál 2023-ban.
Az inflációt az NMHH is megsínylette
A külső személyi juttatások túlteljesítését (az eredeti terv 253,9 millió forint volt) egyrészt azzal magyarázták, hogy növekedett a reprezentációs kiadások összege, "amely a 2023-ban megjelenő fogyasztói árindex változás – azon belül is kiemelkedő élelmiszerekre vonatkozó – kiemelkedően magas értékével magyarázható, másrészt a Hatóság megjelenése a kapcsolódó szakmai rendezvényeken szintén jelentős mértékben megnőtt. Bővült a Hatóság stratégiájának megvalósításával kapcsolatos tudományos, kutatási megbízásoknak a köre is" - írták a parlament elé terjesztett törvényjavaslatban.
A parlament egyébként elfogadta az NMHH idei költségvetését is, amiből többek között kiderült, mennyiből fog működni a jövőre az NMHH, valamint a Médiatanács és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
Az MTVA-nál személyi juttatásokra és járulékokra több mint 28 milliárdot (28 402,7 millió forint) fordítanak idén.
tehát több mint 15 milliárddal növekedett az elkölthető forrás a választási évben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)