Megfosztották a tanárokat a közfeladatot ellátó személy minősítéstől – írja a Népszava.
Jogalkalmazási problémák merültek fel a bíróságokon a pedagógusokat érintő ügyekben, miután egy törvénymódosítás miatt a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni – derül ki egy bírósági körlevélből.
Kapcsolódó
A közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények is komolyabb büntetést vonnak maguk után. Ha a pedagógusok már nem tartoznak ebbe a körbe, ezt a minősítő körülményt nem lehet alkalmazni például a tanárok elleni iskolai erőszakkal kapcsolatos esetekben.
A Népszavához eljutott bírósági levél szerint bár a Büntető törvénykönyv (Btk.) vonatkozó rendelkezésének jelenleg is hatályos szövege alapján a pedagógusok közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek, a köznevelési törvény erre vonatkozó része idén január 1-től már nem hatályos, márpedig a Btk. a köznevelési törvényre hivatkozik a pedagógusok közfeladati jogállásával kapcsolatban.
A bírósági levélben azt írják, ezzel a Btk. rendelkezése elvesztette a jogszabályi hátterét, kiüresedett, így a mostani jogszabályi környezetben a pedagógusok és más iskolai alkalmazottak büntetőjogi szempontból „közfeladatot ellátó személynek nem tekinthetők”.
Felháborítónak tartjuk, hogy a pedagógusokat már nem tekintik közfeladatot ellátó személyeknek
– mondta Totyik Tamás.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke ugyanakkor abban bízik, hogy nem szándékos kormányzati lépésről, hanem jogalkotói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.
A lapnak a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség is később ígért tájékoztatást.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)