A kedden benyújtott tervezet tartalmazza a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetését – írja a Telex.
A tervezet alapján a közmédiát működtető MTVA jövőre több mint 165 milliárd forintból gazdálkodhat.
Ez 25 milliárd forinttal haladja meg az idei évre előirányzott 140 milliárdos összeget. Lebontva tehát napi 452 millió forintból működne a közmédia a 2025-ös évben. Az NMHH működésére összesen 59,5 milliárd forintot szánnának.
A javaslatot még azonban el kell fogadnia az Országgyűlésnek.
A 2010-es kormányváltás óta minden évben jelentősen nő az MTVA költségvetése. Az első alkalommal 64 milliárdot forintot szavaztak meg a következő évre, azonban jelenleg a költségvetés ennek már több mint dupláját éri el.
Az idei évre (2023-ban) megszavazott költségvetés szintén jelentősen nőtt a korábbihoz képest, amelynek hátterében a 2024-es Európai Parlamenti- és önkormányzati választásra való felkészülést sejtik.
Tüntettek a közmédia épületénél
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a „propagandamédia” termékeinek bojkottjára szólított fel szombaton a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épülete előtt. Az ellenzéki politikus a közszolgálati csatornán élőben szerette volna felolvasni a 16 pontos követelését, de ez végül elmaradt. A MTVA közleményben utasította vissza az erőszakos követeléseket.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat