A szövevényes ügy szálai Tolna, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékbe vezették a nyomozókat, ahol további házkutatásokat hajtottak végre, miután a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján korábban büntetőeljárás indult gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt.
A budapesti és a hajdú-bihari egységeknek a náluk folyamatban lévő ügyekben új elkövetőket sikerült beazonosítaniuk a szerteágazó ügycsoport nyomozása során, így tovább hízik a maffiaügy, az ortopéd cipős akták pedig hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek.
Mára már 40 gyanúsítottja van a csalássorozatnak: 16 orvos, 13 cégvezető és 11 alkalmazott.
A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a megindított büntetőeljárásokkal párhuzamosan vagyonvisszaszerzési eljárást indított a bűnszervezet eljárás alá vont tagjaival szemben. A három új gyanúsított esetében megközelítőleg 50 millió forintnak megfelelő vagyont zároltak, illetve foglaltak le, amelyből a készpénz és a számlán lévő összeg meghaladta a 35 millió forintot.
A bűnbanda Tolna vármegyei elkövetője
A tolnai férfit azzal vádolják, hogy ortopéd orvosként egy szegedi cég megbízásából 2022-ben 73 személynek írt fel jogosulatlanul vényeket gyógycipők kiváltására fiktív adatokkal. Az elkövető orvos a visszaigényelt állami támogatásokból így több mint 10 millió forint összegű kárt okozott a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK). Az általa képviselt cég azonban további közel 44 millió forint vagyoni kárért felel.
A házkutatásokat követően a Tolna vármegyei orvost jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával bűnügyi őrizetbe vették.
Szolnoki és kecskeméti szálak
A hajdú-bihari nyomozati szakasz bizonyítékai szerint egy békéscsabai kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva 2018 és 2022 között folyamatosan működtetett egy hierarchikus bűnszervezetet, amely összesen több mint 1 milliárd 250 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul a NEAK-tól.
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszerben rögzített recepteken ez esetben is fiktív adatok szerepeltek, s a legyártott áruk általában silány minőségűek voltak, vagy nem gyógytermékek.
Az elkövetői kör ezen csoportjához tartozott a most elfogott szolnoki ügyintéző nő, továbbá egy kecskeméti orvos is, aki közel 150 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul. A házkutatások során a nyomozók adathordozókat, releváns dokumentumokat és további eszközöket foglaltak le, majd mindkét gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége