Az Európai Bíróság hétfőn, déli sajtótájékoztatóján Brüsszelben közölte, további 60 millió eurós fizetési felszólítást kapott a magyar kormány az Európai Bizottságtól.
Még 2020. decemberében szólította fel a kabinetet az Európai Bíróság, hogy hozza összhangba az uniós joggal a menekültügyi szabályozást.
Mivel azonban azóta sem történt meg az ítélet végrehajtása, ezért egy másik eljárásban a bíróság 200 millió euró, továbbá napi 1 millió euró kényszerítő bírság megfizetésére kötelezte a magyar kormányt mindaddig, amíg az eredeti ítéletet nem teljesítik.
Így az első három hónapi napi bírságával együtt már 293 millió euró vált végrehajthatóvá, amely bármilyen olyan kifizetésből levonható, ami Mgyarországnak járna. Az Index úgy tudja, gondokat okoz a pénz levonása, mivel nincs semmilyen magyar kifizetési kérelem, amely részben vagy teljesen fedezné az összeget.
Keménykedés után Magyarország is rábólintott az uniós költségvetésre
Hosszú és intenzív tárgyalássorozat előzte meg azt, hogy végül mind a 27 tagállam elfogadta az Európai Unió 2025-re szóló költésgvetését. Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke szerint a magyar államtitkár kemény tárgyalópartnernek bizonyult, de megállapodásra jutottak. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart