Újra „láthatóvá vált” Varga Judit, aki csatlakozott a Nemzeti Mentál Pajzs Programhoz – írta meg a Magyar Hang. A bajai AMVE.hu portálnak a volt miniszter azt mondta, „anyaként nap mint nap látom, mennyi hatás éri a családokat, különösen a gyerekeket. A világ rohan, a digitális tér zajos, és az ember lelke könnyen elfárad. A lelki védőpajzs számomra azt jelenti, hogy tudatosan védjük a belső világunkat – azt a részt, ahol a hitünk, az értékeink és az identitásunk él.”
Hozzátette, hogy szerinte a legfontosabb a személyes példamutatás és az érzelmi nevelés. Úgy látja, ha a gyerekek már kicsiként megtanulják, hogyan fejezzék ki az érzéseiket, hogyan legyenek empatikusak, akkor később sem töri meg őket rossz külső behatás.
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Belügyminisztérium, a KINCS és a Nemzeti mentális Egészség Alapítvány segítségével jön létre.
Varga Judit legutóbb október 23. előtt a békemenetelőknek üzent azzal, hogy velük van.
Varga Judit döntött a visszatéréséről
Véget ért az egy hete tartó találgatás: Gulyás Gergely bejelentette, hogy beszélt a volt igazságügyi miniszterrel, aki közölte, egyelőre nem kíván visszatérni a közéletbe.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője