Az izraeli hadsereg közleményben tudatta, hogy az Izraeli Védelmi Erők és a Sin Bét izraeli hírszerzés megtalálta egy gázai hadművelet során a magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestét és visszaszállította a családjához Izraelbe.
A Hetek felidézte, Weiszt még október 7-én ölték meg az országba beözönlő dzsihadisták. A feleségét és egyik lányát túszként hurcolták Gázába, majd 51 nap után szabadulhattak az első túszalku révén. A férfi volt a Hamász terrortámadásának egyetlen magyar állampolgárságú halálos áldozata, rajta kívül összesen négy magyar állampolgárt ejtettek túszul.
A külügyminiszter reagált is a fejleményre.
Magyarország továbbra is a túszok szabadon bocsátását követeli a Hamász palesztin terrorszervezettől
– írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon, miután az izraeli hadsereg rábukkant a magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestére a Gázai övezetben.
A tárcavezető arról számolt be, hogy Magyarország továbbra is azt követeli a Hamásztól, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássa szabadon a még életben lévő túszokat, köztük a magyar állampolgárságú túszt is.
Mint a miniszter fogalmazott: „Ilan Weiss családjával együttérzünk és őszinte részvétünket fejezzük ki”.
Tűzszünetet ajánlott a túszokért Benjámin Netanjahu
Több tucat izraeli túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Netanjahu közölte, hogy hazaengedésükért kész egy ideiglenes tűzszünetre. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná