Hegyi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában a Keleti pályaudvar felújításának időzítéséről azt mondta: már tavaly ősszel döntöttek a komolyabb beavatkozásról, amit augusztus 25-től kezdenek meg. A vezérigazgató kiemelte: ellentétben például a Nyugatival, a Keletiben óriási a távolsági és nemzetközi forgalom, amely nyáron is rendkívül erős,

így talán a nyár végén lehet a legkevesebb probléma a lezárásból.

A négyhetes felújítás során részben vagy egészben:

  • körülbelül 25 váltót cserélnek ki,
  • 10 kilométeres szakaszon javítják a vágányokat,
  • felsővezetékeket cserélnek,
  • fejlesztik a biztosítóberendezések áramellátását,
  • megújulnak a perontetők,
  • és átépítik az első vágány melletti peront is.
Eltüntetünk minden sebességkorlátozást a Keletiből, ami, szerintem, jelentős fegyvertény. Olyan műszaki állapotot alakítunk ki, ami évekre biztosíthatja a pályaudvar normális napi üzemeltetését

fogalmazott Hegyi Zsolt.

A forgalmi átalakítás így néz ki a munkálatok idejére:

  • A Nyugat- és részben Dél-Magyarország felől érkező vonatok Kelenföldig közlekednek majd. Onnan a 4-es metróval vagy villamossal lehet bejutni a városba.
  • A keleti országrészből (például Békéscsaba vagy Miskolc felől) érkező InterCity- és távolsági vonatok nagy része a Nyugatiba irányítják.
  • Az elővárosi személyvonatok Kőbánya-felsőig járnak, ahonnan a BKK sűríti a 37-es villamost a Blaha Lujza tér irányába, valamint a MÁV sűrűn közlekedő pótlóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion metróállomásig.

A Nyugati és a Déli pályaudvar állapotáról szólva a vezérigazgató elmondta: ezek kialakítása „nem múlt századi, hanem már kettővel ezelőtti századi”. A biztosítóberendezések mechanikusak, emberi erővel állítják a váltókat,az egész rendszer a gőzös korszak öröksége. Bár a napi karbantartás rendben van, a pályaudvarok valójában nem alkalmasak egy XXI. századi vasúti közlekedés kiszolgálására.

A budapesti pályaudvarok átfogó fejlesztésére nagy szükség lenne, ám az elmúlt 25 évben a vasútfejlesztések szinte kizárólag uniós forrásokra épültek. Ezeknek a forrásoknak a megakadása vagy meg nem érkezése elsőként a vasúti szektort érinti, mivel a legtöbb korábbi projekt erre támaszkodott

- tette hozzá.

A járművek klimatizáltságáról is szó esett:

  • Az elmúlt 20 évben beszerzett Stadler motorvonatok megbízható, hibamentes klímával rendelkeznek.
  • Az InterCity-kocsik egy része légkondicionált, de ezek többsége régebbi típus.
  • Vannak olyan IC-kocsik is, amelyek úgynevezett légjavító berendezéssel működnek, ezek csak néhány fokkal csökkentik a hőmérsékletet, ezek is átestek a szükséges karbantartáson.

Nagyon optimista forgatókönyvek mellett is legalább tíz év kell, mire minden vasúti jármű klimatizált lesz Magyarországon

- mondta Hegyi.

Az interjúban szóba került még a teljes magyar vasúti hálózat állapota, a késések miatt kifizetett jegyár-visszatérítések, a balatoni vonalak helyzete, a pótlóbuszok rendszere, valamint a következő időszakra tervezett felújítások is.