Matolcsy György volt jegybankelnök szerint az Állami Szemvevőszék jelentése az MNB alapítványairól mindent megkérdőjelezett, amelyet a Magyar Nemzeti Bank teljesítményeként értékelt. Mint mondta, az ÁSZ-jelentés „szinte érthetetlen” és ellenséges, és szerinte „nyolcvan százalékban hamis volt, és húsz százalékban pedig nem volt igaz”.
Matolcsy példaként említette, hogy Windisch László, az ÁSZ-elnöke azt állította róla, egyetértett azzal, hogy lényegében csődben van az MNB-alapítvány. Azonban az állítása szerint nem mondott ilyet – írja a podcastepizód alapján az Index.
A volt jegybankelnök szerint soha nem mondta azt, amire az ÁSZ-jelentés hivatkozott és állítása szerint azóta sem kapott az ÁSZ elnöktől visszajelzést arról, hogy mire alapozza ezt. Hozzátette, ha ilyen az egész jelentés és így készült, ahogy azt Windisch László elmondta, akkor szerinte baj van.
Matolcsy arra is ígéretet tett, hogy a podcastsorozat záróepizódjában részletesen fog ezzel a témával foglalkozni.
444: az MNB alapítványától a volt jegybankelnök fiának cégéhez került egy budavári műemléképület
Még Matolcsy György vezetése alatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványa megvásárolt egy történelmi hagyománnyal rendelkező műemléképületet a Budai Várnegyedben, amely a tervek szerint a PADME fenntarthatósági tudásközpontja lett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta